Idén nem lesz hó Moszkvában

2009. október 19., hétfő 11:23

Egészen meglepő ígéretet tett Moszkva polgármestere a város lakóinak: idén nem lesz hóesés.

Néhány millió dollárért Moszkva főpolgármesteri hivatala felkéri az orosz légierőt, hogy vegyszeres permetezéssel oszlassák szét a felhőket, mielőtt elérik a fővárost. A hivatal szerint ez áldás lenne a városnak, amit általában novembertől márciustól vastag hótakaró fed. Az úttisztítóknak nem kell folyamatosan dolgozniuk, javulni fog a forgalom, és ezzel együtt könnyebb lesz az élet.

000 Par2279505

Jurij Luzskov moszkvai polgármesternek nem ez az első nagyszabású ötlete, 2002-ben az Ob folyót akarta Szibérián át megfordítani, hogy az aszály sújtotta közép-ázsiai szomszédoknál legyen mivel öntözni. A tervből végül nem lett semmi, a témával foglalkozó tudósok teljes képtelenségnek tartották az ötletet. Luzskov most esküdözik: ha törik, ha szakad, mindenképp megóvja városát a hóeséstől.

Moszkvában nem ismeretlen törekvés, hogy befolyásolják az időjárást. A nagy nemzeti ünnepek előtt gyakran kibérlik a légierőt, hogy mindenképpen elűzzék az esőfelhőket. A 40 milliárd dolláros városi költségvetésből Moszkva vezetője könnyen megengedheti magának, hogy alkalmanként kifizessen 2-3 millió dollárt, hogy tiszta kék ég alatt ünnepelhessenek a város lakói.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!