Külföld

Egy jelölt lesz az afgán elnökválasztáson

2009. november 1., vasárnap 10:47

Karzai jelenlegi elnök kihívója, Abdullah Abdullah ellenzéki elnökjelölt bejelentette, hogy nem indul az elnökválasztás szombatra kiírt második fordulóján, így Karzai lesz az egyetlen jelölt.

Nem vesz részt a jövő hétvégén tartott afganisztáni elnökválasztáson Abdullah Abdullah ellenzéki elnökjelölt, így Hamid Karzai jelenleg elnök lesz az egyetlen jelölt szombaton. Abdullah azt mondta, hogy hosszasan tanácskozott segítőivel, mielőtt a visszalépés mellett döntött, egyben bírálta a kormányzatot és a Független Választási Bizottságot (IEC).

Az elnökválasztás második fordulóját az ellenzéki jelölt nélkül is megtartják, reagált a hírre Hamid Karzai jelenlegi elnök szóvivője. Waheed Omar az al-Dzsazíra televíziónak nyilatkozva kijelentette: "Afganisztán népének meg kell adni a szavazás jogát."

Abdullah Abdullah már szombaton közölte, hogy a voksolás második fordulójának bojkottjára fogja felszólítani a szavazókat, ha nem teljesülnek a választások tisztaságára vonatkozó követelései. Szóvivője akkor úgy fogalmazott: "Nem veszünk részt egy olyan választáson, ami nem átlátható és nem csalásmentes."

000T TRDel333580
Abdullah Abdullah

Az afganisztáni Független Választási Bizottság (IEC) előző héten hozta nyilvánosságra, hogy megtartják november 7-én az elnökválasztások második fordulóját Hamid Karzai és riválisa, Abdullah Abdullah közt. Az első kört két hónapja, augusztus 20-án rendezték, amelyen az első eredményekkel ellentétben Karzai mégsem szerzett abszolút többséget.

Bookline

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés