A Terminátor betartotta a szavát

2009. november 17., kedd 06:30

Amerikai katonákkal találkozott, és a Terminátor című filmből idézett Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó hétfőn Irakban.

"Megmondtam nektek, hogy visszatérek" - mondta Arnold Schwarzenegger, korábbi filmszínész, akcióhős több száz amerikai katona előtt a Bagdad melletti Camp Victory zsúfolásig megtelt kantinjában a Terminátor egy emlékezetes mondatára ("I,ll be back") utalva. "A Terminator betartja a szavát" - tette hozzá a kaliforniai kormányzó, aki legutóbb 2003-ban járt Irakban. A katonák üdvrivalgással fogadták a 62 éves egykori színészt, aki autogramokat adott, közös fotókhoz állt pózt és szivarokat osztogatott.

Schwarzenegger köszönetet mondott a katonáknak az áldozatvállalásukért, és dicsérte a kitartásukat. Mint mondta, annak idején testépítőként ő is sokszor feltette magának a kérdést, minek strapálja magát, és arra jutott, hogy "egyszerűen muszáj kitartani".

A katonák hangos tetszésnyilvánítással fogadták a kaliforniai kormányzónak azt a kijelentését, hogy ha lehetősége lesz rá, talán harcba száll az elnöki hivatalért. Az amerikai alkotmány szerint csak az lehet amerikai elnök, aki az Egyesült Államok területén született. Schwarzenegger Ausztriában született, egy Graz melletti kis faluban.

Az egykori hollywoodi filmcsillag a Terminator egy másik híres mondatával, spanyolul búcsúzott a katonáktól ("Hasta la vista"). A kaliforniai kormányzó kedden felkeresi szülei sírját Grazban, szerdán pedig egy nemzetközi fórumon vesz részt Olaszországban.

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Párkapcsolati felmérés...
Pároddal egy hullámhosszon vagytok? Virtuális utazás az érzelmek és az értelem szárnyán.