Schwarzenegger kivonul a politikából

2009. november 19., csütörtök 10:38

Miután lejár kormányzói mandátuma, távozik a politikai színről Schwarzenegger. A kalifornia kormányzójának kétszer megválasztott egykori színész nem beszél terveiről.

Ha lehetne sem szeretne ismét kormányzó lenni egy újabb ciklusban Arnold Schwarzenegger. A volt hollywoodi filmsztár és Kalifornia jelenlegi republikánus kormányzója Milánóban azt mondta szerdán: soha nem tekintette magát politikusnak, és ha lejár a mandátuma 2010 végén, akkor távozik a politikai színpadról. Kalifornia törvényei mellesleg nem is teszik lehetővé, hogy egymás után harmadszor is induljon az állam vezetői posztjáért Schwarzenegger.

A 62 éves kormányzó nem beszélt a terveiről, így nem tudni, hogy miként képzeli el a jövőjét. Régebben még arról beszélt, hogy egy valami csábítja: az elnöki poszt, de azért nem szállhat versenybe, mivel az amerikai alkotmány értelmében csak az Egyesült Államokban született ember lehet elnök, márpedig Schwarzenegger Ausztriában látta meg a napvilágot 1947. július 30-án.

Az egykori testépítő bajnok, akciószínész a milánói látogatás előtt Irakban járt, ahol az amerikai csapatokat látogatta meg, valamint elment volt szülővárosába is az ausztriai Thalba, ahol egyebek mellett szülei sírja is van.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Terminátor betartotta a szavát - 2009.11.17.
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó hat év után ismét meglátogatta az amerikai csapatokat Irakban.
Putyin-mellszobor készül Schwarzeneggernek - 2009.10.28.
Az orosz testépítő szövetség márciusban adná át a bronzba öntött miniszterelnököt. Putyin nem örül.
Emléknap Kaliforniában a meggyilkolt melegjogi aktivistáról - 2009.10.13.
A konzervatívok azért kritizálták törvényt, mert szerintük nem hagy lehetőséget a szülőknek, akik nem akarják, hogy gyerekeik szexualitással foglalkozzanak egy egész napon át.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!