Basescu hamisított videón vág szájon egy gyereket

2009. december 2., szerda 21:37 |

Hamisították a Basescut kompromittáló videofelvételt, amin a román elnök a 2004-es elnökválasztási kampány egyik rendezvényén szájon vág egy gyereket. A szerdán elkészült szakértői vizsgálat szerint számítógéppel manipulálták a felvételt.

Számítógéppel hamisították meg azt a videofelvételt, amelyen Traian Basescu román államfő a képek tanúsága szerint szájon vágott egy kiskorút, állapították meg a szakértői vizsgálatokat végző hatóságok.

Az alig 16 másodperces felvételt a múlt héten tette közzé honlapján a Gardianul című napilap. A képeken Basescu látható a 2004-es elnökválasztás előtt Ploiesti városában tartott kampányrendezvényen, ahol a színpad szélén előrehajolva beszélget egy nővel, majd hirtelen szájon üti a nő mellett álló kiskorút.

A második mandátumra pályázó Basescu az elnöki hivatal nevében véleményezést kért a bűnügyi szakértői vizsgálatokban illetékes állami intézménytől. Romániában jelenleg ez a hivatal monopolhelyzetben van, hiszen más ehhez hasonló, engedéllyel működő intézmény vagy magáncég nem létezik.

Basescu szerdán kapta meg a vizsgálat eredményét, amit a televíziós kamerák nyilvánossága előtt ismertetett. Felolvasta a véleményezők következtetését, amely szerint "a felvétel meghamisítása érdekében számítógépes beavatkozás" történt.

Romániában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, ahova már csak két jelölt jutott be, az egyikük lesz a következő öt évben Románia államfője. Basescu mellett a szociáldemokrata Mircea Geoana nyerheti meg az elnöki posztot.

Az öt éve történt állítólagos incidensről először - még a videofelvétel bemutatása előtt - a médiabirodalommal rendelkező Dinu Patriciu üzletember beszélt, aki köztudottan Basescu egyik legfőbb ellenfele. Basescu ugyanis a választási kampány idején, de már azelőtt is, Patriciut rendszerint "a politikusokat ellenőrzése alatt tartó, gyanús privatizációk haszonélvezőjének számító médiamogulok" közé sorolta.

Basescu már beperelte az üzletembert a felvétel miatt, és közölte, hogy a jogi eljárásban ezt a szakértői véleményezést is felhasználja majd.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Basescu gyerekverése két táborra osztja Romániát - 2009.11.28.
Zavarba jött az elnökjelölt a filmnél, ahol megüt egy gyereket a kampányfellépésén.
Hivatalosan is Basescu az első a román elnökválasztáson - 2009.11.25.
A hivatalos végeredmény szerint 1,29 százalékkal előzte meg szociáldemokrata kihívóját.
Csak két hét múlva lesz új elnöke Romániának - 2009.11.22.
Az exit pollok szerint a jelenlegi államfő, Traian Basescu nyert, a második Mircea Geoana lett, ők jutnak a második fordulóba.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől