Haiti szemtanú beszámolója

2010. január 14., csütörtök 16:32

Újabb cikkünk ebben a témában:

Keresik az eltűnteket Haitin - 2010.01.15.
Holttestekből építenek úttorlaszt a katasztrófa sújtotta ország túlélői a fővárosban.

"Az ágyamon ülve szörföltem az interneten, amikor hirtelen csend lett, majd furcsa, morajló hang hallatszott. Először azt hittem, hogy egy vízszállító kamion haladt el a ház előtt. De aztán valahogy olyan érzésem támadt, hogy inkább a föld rengett" – így emlékszik vissza a haiti földrengésre Jonathan M. Katz, az AP amerikai hírügynökség helyi tudósítója.

„A ház rázkódni kezdett. Aztán már teljes erővel rázkódott. Gyorsan elhagytam a szobát, és kezemben a laptoppal óvatosan letérdeltem a hullámzó padlóra, miközben köröskörül ripityára tört az ablak, nagyapám egyik képe és megannyi haiti művészeti alkotás, amelyek kétévi jövedelmemmel értek fel.” – mondja Katz. Neki és tolmácsának szerencséje volt, nem sérültek meg, és sikerült kijutniuk a tudósító házából – igaz, nadrág és cipő nélkül.

Az internet és telefonkapcsolatok teljesen megszakadtak, sokáig Katznak sem sikerült kapcsolatot létesítenie szerkesztőségével. Mint mondja, a város romokban hever. „Nincs elég üzemanyag, élelem és víz. Anyák vesztették el gyermekeiket, gyermekek a családjaikat. Egész negyedek alszanak az utcán. Az emberek kilométereken át gyalogolnak, szinte céltalanul kószálva, magukkal cipelve az összes ingóságot, amelyet csak elbírnak. De nincs egyetlen zug, ahol igazán menedékre találhatnának.”

A riporter véleménye szerint itt nem szokatlan a szenvedés és a halál. Alig két éve trópusi vihar öntötte el az ország negyedik legnagyobb városát – az esőzések után az utcákon szabadon sodródtak a holttestek. „Haitin egy vihar vagy egy politikai puccs után megszokott az utcán heverő holttestek látványa, legfeljebb az kelt feltűnést, ha arcuk fedetlen maradt.”

Még ugyanabban az évben, a Petionville nevű elővárosban, a villák mögötti nyomornegyedben beomlott egy iskola, és vagy százan meghaltak. Azt, hogy valami történt, olyasfajta zaj jelezte, mintha szirénák szólaltak volna meg. Mindez a sikoltozó, üvöltő szülők hangja volt.

A helyiek azonban már hozzászoktak mindehhez. „A legtöbb ember szemében a tragédia annyira megszokott, mint a reggeli. Mindazonáltal az országot még soha nem érte ilyen kataklizmaszerű csapás.”

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés