Kivégezték Vegyi Alit

2010. január 25., hétfő 17:01

A bagdadi kormányszóvivő bejelentette, hogy végrehajtották a halálos ítéletet a Vegyi Aliként elhíresült Ali Hasszán Al- Mazsidon. Szaddám unokatestvérét több mint 100 ezer ember haláláért vonták felelősségre

Hétfő reggel felakasztották Szaddám Huszein unokatestvérét, a Vegyi Ali néven elhíresült Ali Haszán al-Madzsídot. Bár Ali leginkább a háttérből irányított, őt tartották Szaddám egyik legkegyetlenebb emberének. Volt titkosszolgálati vezető, magasrangú pártfunkcionárius, és a diktátor családján belül is fontos poziciót foglalt el.

000T TRDV622307

Becenevét a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján kapta. A legembertelenebb vegyi fegyverek bevetésétől sem riadt vissza, amikor Szaddám ellenfeleivel kelett leszámolni. Kurdok és síiták ellen elkövetett népirtásért négy perben is fellelősségre vonták, és először 2007-ben, majd negyedszer idén januárban ítélték halálra

Két héttel ezelőtt az észak-iraki Halajab városa elleni támadásban vállalt szerepéért találták bűnösnek. Ő látta el kézjegyével azt az utasítást, ami a kurdok lakta területen minden ellenséges ember és állat elpusztítását elrendelte. A mustárgázt is használló iraki kormányerők 4000 falut romboltak le és egyes források szerint 100 ezer, mások szerint 180 ezer kurd nemzetiségű iraki haláláért felelősek.

TRNic423197

2003-ban fogták el az amerikai csapatok, Szaddám Huszein kivégése óta ő a legmagasabb rangú iraki politikus, akit kivégeztek a diktatúra idején elkövetetett bűneiért.

Nem sokkal a halálós ítélet végrahajtását bejelentő kormányszóvivői tájékoztató előtt három bomba robbant a iraki kormánynak is otthont adó Zöld Zóna közelében, a város szállodanegyedében. Egyelőre nem tudni, hogy a két eseménynek van-e egymáshoz köze.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Pánikot hozott Obama évfordulója - 2010.01.20.
A demokraták egy évvel Obama beiktatása után elbukták szupertöbbségüket a szenátusban. A 2009-ben főleg a külpolitikában aktív elnök reformtervei veszélyben vannak.
Két öngyilkos merénylet Irakban - 2009.12.30.
Legalább húszan meghaltak, sokan megsérültek.
Pokolgépes robbantások Irakban - 2009.12.25.
Kilencen meghaltak Irakban, közben Moszulban keresztények csaptak össze a Sabak vallás híveivel.

Shopline

  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!