Gázért megy Afrikába Bajnai

2010. február 8., hétfő 10:32

30 éve nem voltak ilyen intenzívek a magyar-egyiptomi kapcsolatok. Hoszni Mubarak októberi látogatását most viszonozza a magyar miniszterelnök, aki amúgy is sok utazást tervez. Látogatása elsősorban az energiabiztonságról szól, Bajnai a Nabucco-projektbe próbálja bevonni az egyiptomiakat. A Nílus-delta gázkincsére szükség is lenne, mert a projekt elhalni látszik.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Egyiptom szívesen beszállna a Nabuccóba - 2010.02.09.
Igaz, csak a szükségletek töredékét tudják biztosítani. És nem ez volt az egyetlen tréfa, amivel Bajnai Gordont várták.

Díszszázad, díszebéd, díszvacsora. Egy tisztességes diktatúrában még megadják a módját egy miniszterelnöki látogatásnak. Bajnai Gordont már a reptéren teljes pompával fogadják hétfőn Kairóban, hogy aztán az egyik díszeseményről a másikra kísérjék. Látogatásának három hivatalosan hangoztatott célja: Hoszni Mubarak egyiptomi elnök tavaly októberi magyarországi látogatásának viszonzása, a magyar-egyiptomi gazdasági kapcsolatok felvirágoztatása, valamint Egyiptom bevonása a Nabucco-projektba. Negyedik, hivatalosan nem hangoztatott célja pedig Bajnai Gordon távol tartása a kampánytól, ha ugyanis nincs itthon, biztos nem kell szocialista kampányeseményeken részt vennie.

A kampány így is megjelenik majd az úton is. Legalábbis nehéz más magyarázatot találni arra, hogy Szanyi Tibor, az MSZP örök belső baloldali ellenzéke is elkíséri a miniszterelnököt.

Hoszni Mubarak 30 éves kormányzása óta tavaly októberben látogatott életében először Magyarországra. A sűrű találkozóknak két oka van. Az egyik Magyarország energiabiztonsága, amelyet a májusban távozó kormány fő prioritásának tekint. Erre utal, hogy idén ez már a harmadik jelentősebb, energetikai témájú diplomáciai esemény lesz - a miniszterelnök januári, horvátországi látogatása, valamint az orosz-magyar gazdasági vegyesbizottság január végi budapesti ülésének is ez volt a fő témája. Ám míg a magyar-horvát találkozón a cseppfolyósgáz-szállítás, az orosz-magyar csúcson pedig a Déli Áramlat volt a fő téma, most a Nabucco-vezeték lesz. Magyarország ugyanis szeretné ellátóként bevonni Egyiptomot is a projektbe. A Nílus deltájában Egyiptom jelentős földgázkincscsel rendelkezik, évi 31 milliárd köbméternyit tudna betölteni a 130 milliárd köbméteres éves kapacitásúra tervezett vezetékrendszerbe.

Egy potenciális szállító bevonására nagy szüksége is van a Nabuccónak. A közép-ázsiai gázért folyó versenyben az oroszok vezetnek, megfelelő források híján pedig a projekt nem életképes.

A másik ok a fellendülőben lévő magyar-egyiptomi gazdasági kapcsolatok. Bajnai részt vesz egy egyiptomi-magyar vegyesvállalat üzemének alapkőletételén, valamint az egyiptomi-magyar üzleti fórumon is. Útjára nyolcvanfős üzletember-delegáció is elkíséri. Szollár Domokos kormányszóvivő tájékoztatása szerint a magyar KKV-knak igen jó lehetőségei vannak Egyiptomban, példaként azt hozta fel, hogy magyar vállalatok végzik két történelmi templom talajvízmentesítését, valamint egy egyiptomi tó vízének tisztítását is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Bajnait gyakorlatilag kiveszik az MSZP kampányából  - 2010.01.27.
Lesznek ugyan vidéki útjai, átad ezt-azt, de inkább külföldre utazik sokat. Az MSZP inkább Mesterházy ismertségét tupírozza.
Megint egyre bizonytalanabb a Nabucco sorsa  - 2010.02.01.
Beszállító még nincs, a nyáron tesztelnék, akad-e vevő a gázra. Ha nem, leáll a vezetéképítés.
A bolgárok ratifikálták a Nabucco-megállapodást - 2010.02.03.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés