Timosenkóék megóvják a választási eredményt

2010. február 8., hétfő 21:34

70 százalékos részvételi aránnyal zárult az ukrajnai elnökválasztás. A nem hivatalos eredmények szerint körülbelül 49 százalék volt Janukovics és 45 százalék Timosenko támogatottsága. Julia Timosenko szerint súlyos csalások történtek és ezért megóvja az eredményt a bíróságokon és a választási bizottságokban.

A vasárnapi elnökválasztáson alulmaradt kormányfő pártja, a Julija Timosenko Tömbje (BJUT) megóvja az eredményt a bíróságokon és a választási bizottságokban, közölte hétfőn az UT-1 közszolgálati televízióban Oleh Ljasko, a párt parlamenti képviselője. Ljasko hangsúlyozta, a BJUT minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne lehessen eltorzítani a választási eredményeket.

A BJUT szerint Donyeck és Luhanszk megyében, továbbá a Krímben legalább egymillió szavazólapot meghamisítottak a nem végleges hivatalos eredmények szerint győzelmet arató Viktor Janukovics ellenzéki pártvezető javára. Ljasko közölte: a párt most gyűjti össze a vonatkozó dokumentumokat és a bíróságokhoz fordul.

Előzőleg Olekszandr Turcsinov miniszterelnök-helyettes, Timosenko kampányfőnöke jelentette be, hogy a kampánycsapaton belül jogászok elemzik a törvénysértéseket. A BJuT parlamenti frakciója a kormányfő és a frakció teljes vezetősége részvételével ülést tartott hétfő este, közölte Andrij Skil, a BJuT parlamenti képviselője, aki a napirendről nem beszélt.

A szavazatok 99,58 százalékának feldolgozása után Viktor Janukovics a szavazatok 48,83 százalékát, Julija Timosenko pedig 45,59 százalékát kapta.  A szavazók 4,37 százaléka egyik jelöltet sem támogatta.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szoros küzdelemben, de végül Janukovics nyert - 2010.02.08.
Hivatalosan is nyertesnek nyilvánította magát Viktor Janukovics az ukrajnai elnökválasztáson.
Janukovics nyerte az ukrán választást - 2010.02.07.
Bár Timosenkóék csalásokat emlegetnek, az Európa Tanács valószínűleg az eredmények elismerését fogja javasolni.
Megint elszabadulhat a pokol Ukrajnában - 2010.02.07.
Timosenko a narancsos forradalomnál is nagyobb megmozdulásokkal fenyegetőzött, Janukovics hétfőre hívott össze nagygyűlést. Már az is épp elég bajt jelentene, ha bírósági kifogások miatt lenne az elnököt választó országból az új Florida.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!