Egyiptom szívesen beszállna a Nabuccóba

2010. február 9., kedd 10:14 |

A bájosan összevissza egyiptomi szervezés ellenére Bajnai Gordon sikerrel teljesítette egyiptomi útja első napi programját. Találkozott Hoszni Mubarak elnökkel és Ahmed Nazif miniszterelnökkel is, akik lelkesen reagáltak a Nabucco-projektre. Igaz, az évi 31 milliárd köbméter kapacitású vezetékbe 10 milliárd köbméternél is kevesebb gázt tudnának csak adni.

Öt perccel azután, hogy Bajnai Gordon landolt Kairóban, a sajtódelegáció tagjai már a magyar miniszterelnök testőreinek fenntartott kisbuszban száguldottak el százzal a magyar delegáció konvoja mellett. A magyar testőrök parancsnoka eközben egy csak arabul tudó sofőrrel tartott, ki tudja, hova. "Beni, Beni, levágtak, vedd át" - voltak az utolsó szavai, amikor egy hevesen gesztikuláló egyiptomi protokolos kiterelte a személyi biztosítás buszából, hogy a helyére beterelje az írott sajtó képviselőit.

D  YT20100208005
Bajnai Gordon miniszterelnök és Ahmed Nazif egyiptomi kormányfő a kairói repülőtéren.

A securityból lett sajtóbusz sofőrje nem ismert tréfát. Amikor a konvoj dugóba került, mire a felvezető motorosrendőr inkább elment jobbra, sofőrünk a járdára pattant, a delegáció pedig egyre kisebb pontként távolodott.

A rendőrök ezután lezárták az utat, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy éppen a delegációt zárják el önmaga elől.

Egy órás késéssel ugyan, de végül mindenki megérkezett Hoszni Mubarak elnökhöz, kivéve a magyar testőrség parancsnokát. Mikor Bajnai Mubarakhoz tartott, az egyiptomi kísérőink leválasztották róla Szollár Domokos kormányszóvivőt, kezében a dossziéval, amiben a magyar miniszterelnök jegyzetei voltak. De Bajnai így is tudta, hogy a Nabuccóról, illetve a vezetékbe juttatandó egyiptomi gázról kell beszélnie.

D  YT20100208003
Bajnai Gordon miniszterelnök tárgyal Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel.

Ugyanez volt a fő téma Bajnai és Ahmed Nazif egyiptomi miniszterelnök tárgyalásán is, ahova az immár várt zavarok után, újabb órányi késést összeszedve érkezett meg a magyar delegáció, amihez időközben csatlakozott az egyiptomi bürokráciát legyőző testőrparancsnok.

Konvojunkhoz csatlakozott egy kék Daewoo Matiz is. Onnan tudjuk, hogy a konvoj része volt, hogy vezetője jobbra kanyarodott, amikor a delegáció is. A mi sofőrünk inkább egyenesen folytatta az útját, száz kilométeres sebességgel keresztülhajtva a száz kilométeres sebességgel haladó keresztirányú forgalmon.

Nazif és Bajnai találkozójuk után tartott közös sajtótájékoztatójukon örömüket fejezték ki afelett, hogy sosem látott tempóban fejlődnek a magyar-egyiptomi kapcsolatok. Szó esett róla, hogy kedden leteszik az alapkövét annak a magyar-egyiptomi vegyes beruházásban épülő gyárnak, amelyről Hoszni Mubarak történelmi jelentőségű októberi látogatásán állapodtak meg.

D  YT20100208024
Bajnai Gordon miniszterelnök és Ahmed Nazif egyiptomi kormányfő sajtótájékoztatója.

És szó esett a gázról is. Egyiptom gázára nagy szüksége van a sok sebből vérző, de leginkább a jövőbeni ellátás hiányosságai miatt kétséges Nabucco-projektnek. Egyiptom késznek mutatkozik rá, hogy csatlakozzon a hálózathoz, bár elképzeléseik szerint ezt a transzarab vezetéken keresztül tennék meg. A transzarab vezeték áteresztőképessége évi tízmilliárd köbméter. A Nabuccóé évi 31 milliárd. A transzarab vezeték Jordániát és Szíriát is ellátná gázzal, azaz teljes kapacitásának csak egy része kerülne a Nabuccóba.

Éppen ezért felmerült az egyiptomi gáz csepfolyós formában (LNG) történő importálása is - és így válik kerekké a Bajnai kormány téli energetikai offenzívája. Hiszen a miniszterelnök januárban Horvátországban a rijekai LNG-terminál építéséről tárgyalt, ami újabb alternatív gázellátási útvonalat jelenthetne Magyarországnak, Egyiptom pedig újabb forrást. A részletek kidolgozását a miniszterelnökök szakminisztereikre bízták.

A találkozó után, a szállásra tartó úton a sajtódelegáció fontos tapasztalatokkal gazdagodott az egyiptomi vezetési szokásokról.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Gázért megy Afrikába Bajnai  - 2010.02.08.
A miniszterelnök a kampányt sok utazással tölti, most éppen Egyiptomba ment. A Nabucco feltöltéséről tárgyal, bár a vezeték lehet hogy sohasem készül el.
Bajnait gyakorlatilag kiveszik az MSZP kampányából - 2010.01.27.
Lesznek ugyan vidéki útjai, átad ezt-azt, de inkább külföldre utazik sokat. Az MSZP inkább Mesterházy ismertségét tupírozza.
Megint egyre bizonytalanabb a Nabucco sorsa - 2010.02.01.
Beszállító még nincs, a nyáron tesztelnék, akad-e vevő a gázra. Ha nem, leáll a vezetéképítés.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!