Haitin akár 300 ezer halott is lehet

2010. február 22., hétfő 07:03

A Haitit sújtó januári nagy erejű földrengés halálos áldozatainak száma elérheti a 300 ezret, mondta René Préval, a karibi ország államfője.

Eddig több mint 200 ezer holttestet gyűjtöttek össze, de azokkal együtt, akiket a romok teljesen maguk alá temettek, a halálos áldozatok száma elérheti a 300 ezret - mondta René Préval a latin-amerikai és karibi államok vezetőinek mexikói találkozóján.

A haiti államfő elmondta: a károsultaknak legsürgősebben átmeneti szálláshelyekre van szükségük. A földmozgás 250 ezer házat döntött romba és mintegy 1,5 millió embert tett földönfutóvá, akiknek többsége szedett-vedett sátortáborokban él.

A január 12-én történt, a Richter-skála szerint 7-es erősségű földrengés utáni újjáépítés költségeit 14 milliárd dollárra (2800 milliárd forint) becsüli az Amerikaközi Fejlesztési Bank. A mexikói Playa del Carmen üdülőhelyen zajló regionális csúcstalálkozó egyik fő napirendi pontja a haiti újjáépítés. Préval arra biztatta latin-amerikai kollégáit, hogy fokozzák befektetéseiket Haitiban, hogy az ország gyorsabban függetlenedhessen a nemzetközi segélyektől.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés