Izrael hermetikusan lezárta Ciszjordániát

2010. március 12., péntek 11:09

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter "biztonsági okokból" elrendelte péntek nulla órától Ciszjordánia teljes lezárását 48 óra időtartamra - jelentette be a hadsereg szóvivője. A szóvivő szerint "támadások veszélye" áll fönn, emiatt szükséges a blokád, de többet nem közölt.

A hadsereg zsidó ünnepekkor le szokta zárni a megszállt területet a Jordán nyugati partján, most azonban nem lesz semmilyen ünnep. Ilyen zárlatra legutóbb több mint egy éve volt példa. Az Izraelt Ciszjordániától elválasztó kerítés átkelőpontjain azonban mindkét irányban lehetővé teszik a humanitárius okból való közlekedést és a vallási iskolák oktatóinak mozgását.

Az izraeli rendőrség ezzel párhuzamosan megerősítette a Kelet-Jeruzsálemben szolgálatot teljesítő létszámát, és a muzulmánok pénteki délutáni nagyimájának idejére megtiltotta, hogy 50 évnél fiatalabb férfiak belépjenek a Mecsetek terére.

Egy héttel korábban ugyanis súlyos összecsapások voltak a téren palesztin fiatalok és izraeli rendőrök között. A rendőrök azért léptek fel a palesztinok ellen, mert azok kővel dobálták a turistákat. Az összetűzéseknek több tucatnyi sebesült áldozata volt, köztük 15 rendőr.

Az Izrael és a palesztinok közötti feszültség a héten tovább nőtt, mert Izrael kedden bejelentette, hogy újabb 1600 lakást épít zsidóknak a megszállt Kelet-Jeruzsálemben.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!