Magára maradt a holland szélsőjobb
Ugyan a márciusi önkormányzati választásokon több településen is jó eredményeket ért el Geert Wilders Szabadságpártja (PvV), mégis ellenzékben maradnak, miután nem találtak olyan pártot, amelyik koalícióra lépett volna velük. A júniusi parlamenti választásokra készülnek.
Felhagyott koalícióalakítási erőfeszítéseivel Hollandiában az iszlámellenes nézetekről ismert Geert Wilders Szabadságpártja (PvV), mert hiába nyerte meg a hó eleji önkormányzati választást Almere városában, nem talált olyan pártot, amely szövetségre lépne vele, jelentette csütörtökön a holland sajtó.
A párt helyi vezetője közölte, úgy döntöttek, annak ellenére, hogy a legerősebb párttá léptek elő, inkább ellenzékben politizálnak az Amszterdamhoz közeli város vezetésében. Raymond de Roon hozzátette, nyolc másik párttal folytattak előzetes egyeztetéseket, de egyértelművé vált, hogy egyik sem kíván engedni programjából a szabadságpárti szavazók javára.
Ugyancsak sajtóértesülések szerint a másik városban, ahol a PvV indult (és második helyen végzett) a helyhatósági választásokon, Hágában a főbb pártok még csak tárgyalóasztalhoz sem kívántak ülni Wildersékkel.
Politikai kommentátorok szerint ez a fejlemény azt is mutatja, hogy amennyiben Wildersék előretörése a júniusban tartandó általános választáson folytatódik is, kétséges, hogy találnak-e partnereket egy esetleges kormányalakításra.
Előrejelzések szerint a Szabadságpártnak esélye van arra, hogy júniusban akár megháromszorozza jelenlegi kilenc képviselői helyét a 150 fős parlamentben. Ez viszont azt jelentené, hogy a párt nehezen válna megkerülhetővé a koalíciós tárgyalásokon. Hollandiában még nem volt példa arra, hogy általános választáson egyetlen párt elegendő szavazatot gyűjtött volna a kormányalakításhoz.
A március 3-i szavazáson a Szabadságpárt 21,6 százalékkal nyert a 187 ezres Almere városban, és a sajtó egyértelműen ezt az erőt nevezte a választás nagy nyertesének. Wilders - aki egy ízben a fasizmushoz hasonlította az iszlámot - akkor úgy értékelte, az eredmények azt mutatják, hogy pártja nyár elején megnyerheti az általános választást is.



