Nem veszik fel a telefont Obamának

2010. március 19., péntek 21:26

Több demokrata képviselő nem válaszol Obama hívásaira, mert nem akarják, hogy az elnök befolyásolja őket egészségügyi törvényjavaslatának végszavazása előtt. Várhatóan nagyon kevés szavazaton múlik majd, hogy megvalósul-e a betegbiztosítási reform.

Az amerikai képviselőház több demokrata párti tagja - olyanok, akiket Barack Obama elnök mindenáron meg akar győzni arról, hogy támogassák betegbiztosítási reformjavaslatát - nem válaszol az elnöki hivatal telefonhívásaira.

Az Obama megkereséseit elutasító képviselők közé tartozik Henry Cuellar texasi politikus, aki a Politico hírportálnak pénteken elmondta: akármennyire is tiszteli az elnököt, nem akarja, hogy győzködje, mert ő a saját választóira tekintettel fog szavazni.

Obama a virginiai Fairfaxben mondott aznap újabb erőteljes, kampánystílusú beszédet az egészségügyi reformtörvény vitájának véghajrájában. Egyebek mellett azzal érvelt, hogy az egészségügyi szféra folytatni fogja ámokfutását, ha a javaslat a vasárnapra tervezett végszavazáson elbukik. Ha viszont elfogadják, a történelem legnagyobb biztosítási reformja kezdődhet el.

Obama - aki szombat délutánra minden demokrata párti képviselőt meghívott a Fehér Házba - azt mondta, hogy a képviselők emelkedjenek felül a mindennapi ellentéteken, és hallgassanak józan eszükre.

Stephen Lynch massachusettsi képviselő is kerüli Obama hívásait, mert, mint hangsúlyozta, nincs, ami megváltoztassa véleményét, nemmel fog szavazni.

Obama és a kongresszus demokrata párti vezetése minden erejét arra összpontosítja, hogy összegyűjtse a javaslat elfogadásához szükséges 216 szavazatot. A republikánusok merev ellenállása és például a konzervatív pénzügyi szemléletű demokrata párti csoport elutasítása miatt úgy tűnik, kevés szavazaton múlik a törvény sorsa.

A Politico megjegyezte: még mindig több tucatnyi habozó képviselő van, akinek különböző természetű, egyebek mellett komoly erkölcsi aggályai vannak az Obama-féle átfogó betegbiztosítási reformmal kapcsolatban. Több politikus - köztük olyanok is, akik novemberben megszavazták a törvényjavaslatot - most már inkább a nem szavazat felé hajlik, ugyanis a novemberi választásokra előretekintve mérlegelnek. Obama tervének támogatásával sokuk újraválasztási esélyei romlanának.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

30 millió dollárt költenek egészségügyi lobbira - 2010.03.15.
Sűrű hét vár az amerikai törvényhozásra, rövidesen szavaznak Obama betegbiztosítási reformjáról.
Nem hozott áttörést a washingtoni egészségügyi csúcs - 2010.02.26.
A hétórás vita heves volt, nem eredményes.
Obama mindenkire kiterjesztené az egészségbiztosítást - 2010.02.22.
Arra a több mint 31 millió amerikaira is kiterjesztené a betegbiztosítást, akinek most nincs.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!