Megfenyegettek az amerikai egészségügyi reformra szavazó képviselőket

2010. március 25., csütörtök 01:31 |

Az amerikai képviselőház demokrata párti vezetői szerdán közölték: aggódnak a törvényhozók személyes biztonsága miatt, mert megfenyegettek közülük olyanokat, akik megszavazták az egészségügyi reformtörvényt.

Steny Hoyer többségi frakcióvezető elmondta: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Capitolium rendőrsége eligazítást tartott demokrata párti képviselőknek arról, hogyan járjanak el fenyegetések esetén. Hozzátette, hogy azokra a politikusokra, akik fenyegetve érzik magukat, a hatóságok "figyelni fognak".

Hoyer elmondta: eddig több mint tíz demokrata párti képviselőt fenyegettek meg vagy zaklattak. Azt azonban nem közölte, hogy bárki fokozott védelmet kapott volna. (Normális esetben személyi testőr csak a kongresszus vezetőinek jár.)

A vasárnap éjszakai szavazás idején tüntetők gyűltek össze a Capitoliumnál. Közülük többen rasszista, gyalázkodó jelmondatokat kiabáltak afroamerikai képviselőkre, egyiküket le is köpték.

Jim Clyburn dél-karolinai képviselő, a demokrata frakcióvezető helyettese és a kongresszus "fekete csoportjának" tagja azt mondta: az, ami vasárnapi történt, "nagyon emlékeztet történelmünkre".

Erőszakos cselekmények történtek New York egy nyugati kerületében is, ahol téglával törték be a Demokrata Párt két helyi irodájának ablakait. Az egyik Louise Slaughter képviselő irodája, ő fontos szerepet játszott a reformcsomag elfogadtatásában. Az arizonai Tucsonban Gabrielle Giffords irodáját támadták meg vandálok a szavazás utáni órákban.

Hoyer elmondása szerint olyan tiltakozó demonstrációk is voltak, amelyeken a tüntetők azt kiabálták, hogy a demokrata képviselőket kivégzőosztag elé kellene állítani, máshol pedig olyan posztereket lehetett látni, amelyeken a törvényhozók arca elé célkeresztet rajzoltak.

Hoyer ugyan nem bírálta közvetlenül az ellenzéket, de utalt arra, hogy a republikánusok többet is tehetnének a fenyegetések elítélésére. "Ezen cselekmények bármilyen méltánylása elkövetésükre való buzdítás" - fogalmazott.

Az Obama-féle átfogó egészségügyi reform ellen tiltakozók poszterein napok óta az egyik leggyakoribb felirat: "Öljétek meg a tervezetet!". (A jelmondat - Kill the Bill - részben utalás Quentin Tarantino Kill Bill című filmjére, amelyben a bosszúhadjáratot indító főhősnő szamurájkarddal kaszabolja le ellenségeit.)

John Boehner, a szenátus republikánus párti frakcióvezetője közleményben tudatta: bár sok amerikai dühös a törvény elfogadása miatt, "az erőszak és a fenyegetések elfogadhatatlanok (...) ez nem Amerika útja".

Az amerikai elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat kedden közölte: megvizsgál két Twitter-üzenetet, amelyek szerzői Barack Obama meggyilkolására szólítottak fel az egészségügyi reformtörvény elfogadása után. Mindkét bejegyzés íróját nyilvánvalóan a törvény  kongresszusi elfogadása dühítette fel. Egyes jobboldali, konzervatív véleményformálók az utóbbi napokban azt hangoztatták: a törvény katasztrófa Amerika számára, és Obama úgymond a szocializmus bevezetésén munkálkodik.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Biden elszólása divatot teremtett - 2010.03.24.
"This is a big fucking deal!" Ezt mondta az alelnök az egészségügyi reformtörvény aláírásakor.
Fülig ért a demokraták szája - 2010.03.23.
Az egész demokrata vezérkar együtt pózolt, ahogy Obama ünnepélyesen aláírta egészségügyi reformját.
Megszavazták az egészségügyi reformot - 2010.03.22.
219 képviselő szavazott a törvény mellett, 212 ellene. A vita órákig tartott a szavazás előtt, az utolsó pillanatig kétséges volt, átmegy-e a javaslat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés