Megzsarolták a bányász özvegyét

2010. május 24., hétfő 17:49

Félmillió rubel kártérítést követelt egy bűnöző attól a bányászözvegytől, akinek férje a Raszpadszkaja bányában lelte halálát a május 9-re virradó éjszaka. A szerencsétlenségben 66 ember halt meg, 24 pedig eltűnt. Az egyik eltűnt holttestét most találták meg.

Az egyik korábban megtalált áldozat özvegyénél megjelent néhány férfi, és követelte, hogy a kárpótlásokból félmillió rubelt (3,6 millió forint) adjon át nekik, s arra az esetre, ha ezt nem tenné meg, megfenyegették, hogy felgyújtják a lakását és kárt tesznek a gyermekében.

A területi kormányzó  hivatalának hétfői közlése szerint az özvegy emailben nyomban a kormányzóhoz fordult, azzal, hogy a bűnözők rendelkeznek az áldozatok családjainak adataival, s tudomása szerint legalább még egy özvegyet hasonlóan megfenyegettek.

A helyi rendőrség kiderítette, hogy ismert bűnözőkről van szó, de az asszonynak azt tanácsolta, forduljon a kormányzóhoz, mert helyi szinten nem tudják kezelni az ügyet.

A kormányzó elrendelte, hogy a rendőrség folyamatosan gondoskodjon minden egyes érintett bányászcsalád tagjainak biztonságáról.

Viktor Zubkov helyettes kormányfő bejelentette: Vlagyimir Putyin miniszterelnök elrendelte, hogy záros határidőn belül vizsgálják meg a Raszpadszkaja bányának nyújtandó állami támogatás lehetőségét, de az összegről nem nyilatkozott.

A Raszpadszkaja bányában május 9-re virradó éjszaka két robbanás történt, amely 66 bányász halálát okozta, 24 eltűnt. A mentési munkálatokat a veszélyes metánszint miatt le kellett állítani. Szombati adatok szerint 70 bányászt kezelnek kórházban, s további 52-t járó betegként. A bánya helyreállítása becslések szerint  több százmillió rubelbe kerülhet és évekig eltarthat.

A Raszpadszkaja bányában hétfőn megtalálták a 24 eltűntnek minősített bányász egyikének holttestét és felhozták a felszínre.

A bejelentés szerint a holttestet felderítő munkálatok közben fedezték fel, az eltűntek keresését még nem újították fel.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Orosz bányászok csaptak össze kommandósokkal - 2010.05.15.
Egy hete 66 bányász halt meg robbanásban, a bányacégnél áldatlan állapotok vannak.
Szibériai bányarobbanás: leállították a mentést - 2010.05.14.
A bányamentők életének védelmében kellett így dönteni, el kell oltani a tüzeket és ki kell szellőztetni a bányát.
Hatvanhatra nőtt az orosz bányarobbanás áldozatainak száma - 2010.05.13.
Huszonnégy bányászt még keresnek Szibériában.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Alacsony THM-et keres?
A Cofidis minden korábbi személyi kölcsön ajánlatánál kedvezőbb THM-et kínál.
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!