Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Óriásrazzia a calabriai maffia ellen

2010.07.13. 09:46 Módosítva: 2010-07-13 12:09:14
A 'Ndrangheta elleni műveletben több száz embert vettek őrizetbe, még az USA-ban is voltak letartóztatások.

Több mint kétszáz embert vett eddig őrizetbe az olasz rendőrség az ország számos régiójában a calabriai maffia, a 'Ndrangheta ellen kedden indított nagyszabású akcióban - közölte a rendőrség.

Az utóbbi évek legjelentősebb ilyen jellegű maffiaellenes műveletében 3 ezer rendőr vesz részt a déli Calabriában, illetve az északi országrész több más térségében. A művelet részeként az USA-ban is történtek letartóztatások.

Az őrizetbe vett személyeket egyebek mellett a maffiához fűződő kapcsolatokkal, pénzmosással, gyilkossággal, fegyverkereskedelemmel és zsarolással gyanúsítják. Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint köztük van több, az egészségügyi szektorban dolgozó vezető, például egy észak-olaszországi kórház igazgatója. A rendőrök több tízmillió euró értékben fegyvereket és kábítószert is lefoglaltak a razziák során.

Szakértők szerint a csoport már rég túlterjeszkedett Calabrián. Komoly szerepet játszik az európai szervezett bűnözésben, és a dél-amerikai drogok nemzetközi kereskedelmében.

Alberto Cisterna ügyész elmondta: az őrizetbe vételek azt bizonyítják, hogy a 'ndrangheta pénzügyi és politikai központja valójában már Észak-Olaszországban van. Az ügyész szerint a bűnszervezet azért igyekezett beszivárogni az egészségügyi szektorba, mert így kerülhettek kapcsolatba politikusokkal és a közigazgatás alkalmazottaival.