Tekla
9 °C
16 °C

Erdőkkel sakkozhatott Sarkozy minisztere

2010.07.14. 16:01
Újabb vádak jelentek meg Nicolas Sarkozy sokat támadott munkaügyi minisztere ellen, aki állítólag áron alul adott el állami erdőrészeket ismerősének. A gazdasági minisztérium mindent tagad.

Az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben érintett francia munkaügyi minisztert, Eric Woerth-t szerdán azzal vádolta meg két francia újság, hogy közbeszerzési pályázat kiírása nélkül, áron alul adott el egy állami tulajdonú erdőrészt, amikor a költségvetési tárcát irányította.

A gazdasági minisztérium közleményben tagadta az információt, azt állítva, hogy a tranzakció teljesen szabályosan és az állami érdekek figyelembe vételével történt.

A Le Canard Enchainé és a Marianne című hetilapok azt írták, hogy az 57 hektáros compiegne-i parcellához egy lóverseny- és egy golfpálya is tartozott. A magazinok szerint a terület piaci értékének tizedéért, 2,5 millió euróért került a korábbi bérlő, a helyi lóversenytársaság tulajdonába, amelyben egyébként Woerth felesége is érdekelt. A lóversenytársaság elnöke Woerth személyes ismerőse: a miniszter ugyanis a francia lóversenyek központjaként és a francia milliárdosok kedvelt találkozóhelyének tartott Compiegne-nyel szomszédos város, Chantilly polgármestere is egyben.

A nyugdíjreformért felelős Woerth kedden jelentette be, hogy Nicolas Sarkozy államfő tanácsára nyolc év után lemond a kormánypárt pártpénztárnoki tisztségéről. A Sarkozy egyik legfőbb bizalmasának tekintett munkaügyi miniszter három hete került a támadások kereszttűzébe, miután a sajtóban kikerült titkos hangfelvételek alapján gyanítható, hogy Franciaország és Európa leggazdagabb asszonya, Liliane Bettencourt adóparadicsomokba mentette ki vagyona egy részét.

A milliárdos vagyonkezelői cégénél állt alkalmazásban 2007 és 2010 között Eric Woerth felesége, ez idő alatt pedig a politikus a költségvetési tárca vezetőjeként az adócsalások ellen hirdetett harcot, miközben a kormánypárt pénztárnokaként a legjelentősebb francia adófizetőktől, köztük Bettencourt-tól is rendszeresen vett át adományokat a jobbközép párt számára.

Az állami pénzügyi felügyelet előző heti vizsgálata azt állapította meg, hogy Eric Woerth költségvetési miniszterként nem avatkozott bele a Bettencourt-vagyont érintő adóügyi kérdésekbe, de a milliárdos egyik korábbi könyvelője időközben azt állította: Woerth vette át azt a 150 ezer eurót, amelyet az elnökválasztási kampányban Nicolas Sarkozy támogatására szántak, törvénytelenül.

A Le Nouvel Observateur című hetilap által szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a Bettencourt-család 2006 óta jelentős összegeket juttatott a Sarkozy megválasztását támogató egyesületnek. A szövevényes ügyben egyelőre előzetes eljárásban vizsgálódik az ügyészség.