Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Az iráni tudós szerint a CIA megkínozta

2010.07.15. 07:31 Módosítva: 2010-07-15 12:06:33
Megérkezett Teheránba csütörtök reggel az az iráni férfi, akit az iszlám köztársaság vezetése szerint amerikai ügynökök raboltak el tavaly júniusban Szaúd-Arábiában. A sajtóban atomkutatónak nevezett férfi, Shahram Amiri az amerikai vezetés szerint önként érkezett az Egyesült Államokba, és végül szabadon hagyta el az országot. A férfi a teheráni repülőtéren azt mondta az újságíróknak, hogy az amerikai hatóságok eszközül használták, és pszichológiai nyomás alatt tartották.
Sharam Amiri hazaérkezett Teheránba
Sharam Amiri hazaérkezett Teheránba

Sahram Amiri iráni atomtudós, aki egy éve tűnt el Szaúd-Arábiában, azt állítja, hogy az amerikai titkosszolgálat emberei rabolták el, és az Egyesült Államokban durva "szellemi és fizikai kínzásnak" vetették alá. Amiri csütörtök reggel repülőgéppel érkezett Washingtonból a teheráni nemzetközi repülőtérre, ahol felesége és hétéves kisfia várta, számos más családtaggal és ismerőssel együtt.

Shahram Amiri tavaly zarándokútra ment Szaúd-Arábiába, ahol Irán szerint amerikai ügynökök fogságába esett. Nyugati sajtóhírek szerint a férfi disszidált az Egyesült Államokba, ahol a CIA-nak dolgozott. 2010 júniusában az interneten több olyan videofelvétel is megjelent, amelyen egy magát Amirinek nevező férfi azt állítja, hogy Virginiában sikerült megszöknie az amerikai ügynökök elől. Végül a férfi - elmondása szerint - a napokban Washingtonban, az iráni konzulátuson keresett védelmet.

Hazatérését megelőzően Amiri azt nyilatkozta az iráni médiának, hogy nem árulta el Iránt: "Nem vagyok szabad, és nem léphetek kapcsolatba a családommal. Ha történne velem valami, és nem térnék vissza a hazámba, Iránba, akkor azért az amerikai kormány a felelős". Tavalyi eltűnését megelőzően egyébként Amiri a teheráni Malek Ashtar Mérnöki Egyetemen dolgozott, amelyik állítólag szorosan a Forradalmi Gárda befolyása alatt áll.

Megérkezése után az iráni férfi beszámolt a 14 hónappal ezelőtti rejtélyes eltűnésének körülményeiről, megerősítve Teherán korábbi állítását, hogy amerikai ügynökök rabolták el tavaly júniusban medinai zarándoklata idején, majd az Egyesült Államokba vitték. Mint mondta, Medinában egy farszi nyelven beszélő férfi felajánlotta, hogy elviszi autójával egy mecsetig, és amikor beült az autóba, fegyvert szegeztek neki. Ezután beadtak egy injekciót, és mire magához tért, egy repülőgépen ült, bekötött szemmel. Azt állította, hogy az elrablása utáni első két hónapban nagy nyomást gyakoroltak rá az Egyesült Államokban.

"A legdurvább szellemi és fizikai kínzásnak vetettek alá" - mondta a férfi, aki szerint arra próbálták rávenni, hogy kérjen politikai menedékjogot az Egyesült Államokban. Azt állította, hogy egyes kihallgatásokon izraeli ügynökök is jelen voltak. Azzal fenyegették, hogy izraeli börtönbe szállítják, amennyiben nem hajlandó együttműködni. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei 50 millió dollárt ajánlottak neki, hogy az Egyesült Államokban maradjon. Amiri más részleteket nem árult el amerikai tartózkodásáról, de azt ígérte, hogy a későbbiekben ezt megteszi.

"Vannak olyan dokumentumaim, amelyek azt bizonyítják, hogy nem éltem szabadon az Egyesült Államokban, és állandóan az amerikai hírszerző szolgálatok fegyveres ügynökeinek felügyelete alatt álltam" - hangoztatta Amiri.

Hangsúlyozta, hogy ő nem is atomkutató, semmilyen szerepet nem vállalt az iráni atomprogramban. Azt mondta magáról, hogy egyszerű kutató, olyan egyetemen dolgozik, amely teljesen nyitott, és nem folytat titkos tevékenységet. Leszögezte, hogy nem végzett titkos munkát, nem volt titkos információk birtokában sem, nem foglalkozott atomkutatással sem, és semmi köze a natanzi vagy a fordói urándúsító létesítményhez.

A fizikus úgy véli, hogy az amerikai hatóságok játszmáinak lett az áldozata, és elrablása Washington Irán elleni lélektani hadviselésének volt a tárgya.

Philipp Crowley amerikai külügyi szóvivő mindazzal szemben, amit Amiri állított, szerdán azt mondta: senki se kényszerítette az iráni férfit, hogy az Egyesült Államokba utazzon, és arra se, hogy elhagyja az országot. "Szabadon távozhat, és szabadon is érkezett. A döntés csak rajta áll" - mondta kedden az iráni férfiről az amerikai külügyminiszter. Hillary Clinton egyúttal összevetette a férfi esetét három amerikai fiatallal, akiket Iránban - állítólag hegymászás közben - vettek őrizetbe a hatóságok csaknem egy éve. Róluk szólva az amerikai külügyminiszter ismételten arra szólította fel a teheráni vezetést, hogy engedjék szabadon őket.

A Washington Post értesülései szerint az iráni atomkutatónak hitt férfi több mint 5 millió dollárt kapott a CIA-tól, hogy információkkal szolgáljon a vitatott iráni nukleáris programról. "A pénzhez most már (hazatérése után) nem juthat hozzá, az Iránnal szembeni pénzügyi büntetőintézkedések miatt. Amiri hazatért, de a pénz itt maradt. Nekünk megvannak az információi, az irániak pedig visszakapták őt" - mondta egy nevének elhallgatását kérő informátor a Washinton Postnak nyilatkozva. A lap szerint az iráni férfi állítólag azért félelemből tért vissza hazájába, mert attól tartott, hogy a teheráni vezetés ártani akar az otthon élő családtagjainak.