Földrengés rázta meg Washingtont

2010. július 16., péntek 14:56

3,6-os erősségű földrengést észleltek Washingtonban és környékén. Mivel a jelenség rendkívül ritka az amerikai fővárosban, kisebb pánik tört ki, a segélykérő vonalak többször megbénultak.

A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű földrengés rázta meg pénteken az amerikai fővárost és annak környékét. A Washingtonban rendkívül ritka földmozgás epicentruma Maryland államban volt, 35 kilométeres mélységben, közölte az Egyesült Államok Földtani Intézete.

Beszámolók szerint a rengést a Fehér Ház közelében élő és dolgozó emberek is érezték. A természeti jelenséget észlelték a fővárostól délre, valamint Virginia állam több helyén. A földmozgás kisebb pánikot okozott. Tömegében érkeztek hívások a segélykérő számokra, emiatt a vonalak többször megbénultak.

A Washington Post ezzel a főcímmel tudósított az első oldalon: Igen, földrengés volt. Az Egyesült Államok Földtani Intézete azt közölte, hogy több ezer bejelentést kaptak azoktól, akik érzékelték a földmozgást. A bejelentők között voltak olyanok, akik az epicentrumtól távoli Georgia, Wisconsin és New York államokból telefonáltak, esemeseztek, vagy küldtek emailt.


View Itt érezték a Washington Post olvasói a földrengést in a larger map

Washington területén 1758-ban volt az első olyan rengés, amit feljegyeztek. 1828-ban, az akkori elnök, John Quincy Adams leírta naplójába, hogy hét amerikai, partmenti államban volt rengés, beleértve Washingtont, a fővárost is. "Éppen a naplómba írtam, amikor az asztal remegni kezdett a kezeim alatt, a padló pedig a lábaim alatt. Mint amikor hullámok dobálják a hajót. Két percig tartott nagyjából, aztán megszűnt"- írta Adams.

"A 3,6-os rengés nem is valódi földmozgás" - írta a Twitteren Major Garrett, a Fox News tévé fehér házi tudósítója. "Ez olyan, mint amikor megrezdült a jég, ahogy leteszem a gintonikkal teli poharamat" - tette hozzá Garrett.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Erős földrengés rázta meg Chile északi részét - 2010.07.12.
A 6,2 erejű földmozgás központja az Atacama sivatagban volt.
Földrengés volt Indiában - 2010.07.03.
Szökőárra a szakemberek szerint nem kell számítani.
Erős földrengés volt a Salamon-szigeteken - 2010.06.26.
A 6,9-es erejű rengés miatt nem kellett elrendelni szökőárriadót.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés