Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

Őrizetbe vették Kurmanbek Bakijev fivérét

2010.07.22. 12:11

Kirgizisztán déli részén őrizetbe vették a hatalomból kiszorított államfő fivérét, Ahmat Bakijevet, akit egyebek között a kisebbségek közötti gyűlöletkeltéssel gyanúsítanak. Kubatbek Bajbolov belügyminiszter elmondta, hogy az 50 éves férfit Dzsalalábádban fogták el különleges művelet keretében, és most a kirgiz fővárosba, Biskekbe szállítják. Őrizetbe vételekor parókát, álarcot, műbajuszt találtak nála, valamit egy pisztolyt a hozzávaló lőszerekkel. Vele együtt több személyt is őrizetbe vettek. Ahmat Bakijevet azzal is gyanúsítják, hogy illegális hadsereget szervezett.

Az igazságügyi szervek feltételezik, hogy Kurmanbek Bakijev államfő országlása idején Ahmat Bakijev volt a dzsalalabádi terület "árnyékkormányzója".

Kirgizisztánban az előzetes adatok szerint több mint háromszázan meghaltak, több százan megsebesültek a múlt hónapban a kirgiz többség és az üzbég kisebbség között kirobbant zavargásokban. A kirgiz hatóságok ugyanakkor jelezték, hogy akár kétezren is meghalhattak az erőszakos cselekményekben.

A volt elnök, Kurmanbek Bakijev ellen Kirgizisztán nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Bakijev április 7-én menekült el Biskekből, miután a biztonsági erők tüzet nyitottak a távozását követelő tüntetőkre, akik pedig feldúltak több kormányzati épületet. Az erőszakcselekményekben legalább 85 ember vesztette életét. Az új kirgiz átmeneti kormány május elején utasította az ügyészséget, hogy kezdeményezze Bakijev kiadatását. Aljakszandr Lukasenka, az elűzött politikusnak menedéket nyújtó Fehéroroszország államfője azonban hallani sem akar Bakijev kiadatásáról.

Roza Otunbajeva, Kirgizisztán ideiglenes elnöke aláírta azt a határozatot, amelynek értelmében Abidulla Kudajberdiev lett az ország védelmi minisztere. Elődje Iszmail Iszakov két nappal ezelőtt mondott le hivataláról, mert egy politikai párt jelöltjeként indulni kíván az őszi parlamenti választásokon - közölte csütörtökön a kormány sajtóhivatala.