Bélyeggel sértették meg a királynőt

2010.07.30. 11:38
Postai bélyegekkel követett el felségsértést Hollandiában a királyság megdöntését követelő, Pro Republica nevű szervezett. A királyi posta a levelek kikézbesítésével szintén részese lett a felségsértésnek.

"Ez itt egy elnök helye!" - hirdették a Pro Republica nevű szervezet megbízásából készült bélyegek. A 44 cent névértékű álbélyegekre Beatrix királynő arcképe helyett a jelszó került rá, a holland királyi posta pedig a levelek kikézbesítésével a felségsértők bűnrészesévé vált.

A TNT királyi postavállalat szóvivője elmondta, normális esetben nem közvetítenek politikai tartalmú üzeneteket, de az ellenőrzést ezúttal is emberek végezték, ezért kerülhettek forgalomba a hamis bélyegek.

A lázító bélyegeket a szervezet maga nyomtatta ki és adta el, ezzel is hirdetve célját, hogy az alkotmányos monarchia helyére a köztársaság lépjen Hollandiában.

Bár a Beatrixhoz hű királyságban viszonylag kevés támogatójuk akad, a mostanihoz hasonló akcióikkal időről időre gondoskodnak a hírverésről.