Kész az Irán elleni támadás terve

2010. augusztus 2., hétfő 07:03

Van az Egyesült Államoknak Iráni elleni támadási terve, amennyiben meg kellene előzni, hogy az Iszlám Köztársaság atomfegyverhez jusson.

Mike Mullen, az amerikai hadsereg egyesített vezérkari tanácsának főnöke az NBC, amerikai tévé "Meet the Press" című vasárnapi műsorban azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak kész az Iráni elleni támadási terve.

Mullen azonban nyugtalan a csapásmérés lehetséges válaszreakciója miatt. Az admirális úgy fogalmazott, hogy "a katonai akció Irán ellen előre nem látható következményekhez vezetne a világ egyik legbizonytalanabb térségében." Mullen megerősítette ugyanakkor az amerikai kormány álláspontját, amely szerint "elfogadhatatlan, hogy Irán atomfegyvert készítsen."

Mike Mullen azt mondta: "van remény arra, hogy a nemzetközi diplomáciai erőfeszítések és az Irán elleni szankciók végül ráveszik Teherán, hogy felfüggessze urándúsítási programját, amely egyértelműen nukleáris fegyver létrehozását szolgálja."

Az admirális végül közölte: "a katonai akció terve ott van az asztalon, és ott is marad, még úgy is, hogy remélhetőleg az Egyesült Államoknak nem kell alkalmaznia." Az admirális nem közölt részleteket a tervről.

Shopline

  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Zorán: 34 dal Kedvezményes ár: 4076 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!