Öngyilkos merénylet Afganisztánban

2010. szeptember 4., szombat 17:00

Hét embert, köztük négy afgán rendőrt rántott a halálba egy öngyilkos merénylő szombaton az észak-afganisztáni Kunduzban - közölte egy kormányzati szóvivő.

A tartományi székhelyen délben elkövetett robbantásnak 16 sebesültje is van. A városban, amely a térség egyik fő közlekedési csomópontja és az Afganisztánban harcoló koalíciós erők egyik fontos utánpótlási vonalán fekszik, rendszeresen hajtanak végre támadásokat tálib szélsőségesek.

A tálibok emellett az utóbbi időben tartományszerte fokozták a rendőri erők és civilek elleni terrorcselekményeiket, hogy megingassák a helyi hatalmat, és lázadásukat kiterjesszék az általuk ellenőrzött dél-afganisztáni területeken túlra is.

A szombati robbantás helyszínéről adott televíziós tudósítások mutatták, amint rendőrök egy furgon platójára rakják a holttesteket, köztük egy tizenéves fiúét. Az öngyilkos merénylő teste ott feküdt teljesen szétroncsolódott motorbiciklije mellett, és a képsorokon látszott, hogy a detonáció bezúzta a környező boltok és autók üvegeit.

Bár közvetlen összefüggésre utaló jelzés nem érkezett, a terrorcselekményt épp egy évvel azután követték el, hogy a NATO egyik harci repülőgépe Kunduz közelében támadást intézett két, tálibok által elrabolt tartálykocsi ellen, 142 ember halálát okozva. A német haderő kezdeményezésére történt légitámadás volt a koalíciós erők legtöbb civil áldozatot követelő akciója Afganisztánban a közép-ázsiai ország 2001-ben történt amerikai megszállása óta.

Afgán vezetők újra és újra figyelmeztetnek rá, hogy a hasonló, civil áldozatokkal járó incidensek aláássák a kabuli központi kormány hatalmát, s a tálib lázadók támogatottságát erősítik. Ugyancsak szombaton a NATO vezette erők bejelentették, hogy elfogtak egy tálib parancsnokot, hat lázadót pedig megöltek egy támadásban, amelyet a lázadók búvóhelye ellen hajtottak végre az északi Tahar tartományban.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!