Friderika
10 °C
16 °C

Saját gyerekét is lelőtte a német ámokfutó

2010.09.20. 07:40 Módosítva: 2010-09-20 11:01:42
Három embert gyilkolt meg az a nő, aki vasárnap este kezdett lövöldözni a németországi Lörrach kórházában. Az áldozatok között egy kisgyerek is van. Német sajtóértesülések szerint a végül lelőtt ámokfutó tettének hátterében családi okok álltak.

Vasárnap este hat óra körül riasztották a lörrachi tűzoltókat egy, a kórház közelében álló társasházhoz, ahol robbanás történt, majd tűz ütött ki az egyik lakásban. A kiérkező tűzoltók lövéseket hallottak az épületből, majd látták, amint egy nő automata pisztollyal a kezében kisétál a házból, és a Szent Erzsébet kórház felé indul, mondta Eugen Wissler, a dél-németországi város rendőrségének szóvivője.

000T TRPar3469993

A Bild cím napilap úgy tudja, az ügyvédként dolgozó nő a lakásban lelőtte 3-4 év körüli fiát, valamint volt élettársát, és a lakásban csak ezután történt az - eddig ismeretlen eredetű - robbanás. Az azonban nem világos egyelőre, hogy a kiérkező tűzoltók milyen lövéseket hallottak a lángokban álló lakásból.

A Bild és a Die Welt egyaránt úgy értesült, hogy az asszony végül a kórház nőgyógyászati osztályára indult, ahol több lövést is leadott, megölve az egyik ápolót, és megsebesítve egy szolgálaton kívüli rendőrt.


Lörrach nagyobb térképen való megjelenítése

A tűzoltók eközben értesítették a rendőrséget, akik a kórházba érkezve előbb figyelmeztető lövéseket adtak le, ám amikor a nő rájuk lőtt, lelőtték. Az asszony a helyszínen életét vesztette. A térdén megsérült rendőr a beszámolók szerint súlyos, ám nem életveszélyes állapotban van, míg a lövöldözés másik sebesültje könnyebb sérüléseket szerzett.

A svájci-német-francia határon fekvő ötvenezres városban történt lövöldözés oka egyelőre ismeretlen, ám a Bild úgy tudja, családi problémák álltak a háttérben. A lap értesülései szerint ugyanis a volt élettárs néhány héttel korábban költözött el az asszonytól, és vasárnap látogatta meg azóta először közös gyereküket.

A kigyulladt épület a kórház közelében
A kigyulladt épület a kórház közelében

A lövöldözés alig néhány nappal azután történt, hogy Stuttgartban megkezdődött Tim Kretschner apjának a pere. Az 51 éves Jörg Kretschnernek a fegyvertartási szabályok megsértése miatt kell bíróság elé állnia, ugyanis nem gondoskodott róla, hogy 17 éves fia ne férhessen hozzá az engedéllyel tartott 9 milliméteres Berettájához. A tinédzser 2009 márciusában apja fegyverét ellopva rendezett vérfürdőt Winnendenben, megölve 15 embert és saját magát.