Emma
3 °C
10 °C

Kétszázezer rendőrt helyeztek készültségbe Indiában

2010.09.30. 08:13
Nagy esély van rá, hogy csütörtökön országszerte vallási zavargások robbanjanak ki Indiában. Az Uttar Pradés-i felsőbb bíróság ítéletet hoz az 1992-ben lerombolt ajódhjái mecset területének tulajdonjogáról. A mecsetet szélsőséges hinduk rombolták porig, hogy templomot emeljenek egyik istenségüknek. Akkor kétezer ember halt meg a zavargásokban.

Teljes készültséget rendelt el az indiai rendőrség az ország északi tartományaiban csütörtökre, jelentette a BBC. Kétszázezer rendőrt mozgósítottak, hogy megelőzzék a vallási erőszak kirobbanását. Azért tartanak zavargásoktól, mert a bíróság csütörtökön hirdet ítéletet az Ajódhjá városában 1992-ben lerombolt Babri Maszdzsid mecset ügyében.

A 16 században épült mecsetet szélsőséges hinduk rombolták porig 18 éve. A hinduk azt állítják, hogy a mecset helye egyik istenségük, Ráma születési helye, akinek tiszteletére templomot akarnak építeni.

A szélsőséges hinduk akciója után országszerte vallási zavargások robbantak ki, melyekben nagyjából kétezren vesztették életüket. India és Pakisztán 1947-ben történt szétválása óta az 1992-es volt a legsúlyosabb vallási zavargás az országban.

Az ügyet tárgyaló felsőbb bíróság magyar idő szerint délben hirdet ítéletet. A hatóságok megtették az előkészületeket, a kétszázezer rendőr mozgósítása mellett a mobilszolgáltatóknál letiltották az sms-szolgáltatást, megakadályozandó a hírek gyors terjedését. A tilalmat csütörtökön október 1-ig meghosszabbították. A médiafelügyelet külön kérte a sajtót, hogy kerüljék az izgató jellegű tudósításokat.

Az ország miniszterelnöke, Manmohan Singh pedig közleményt adott ki, amelyben békességre szólítja az ország lakóit.

A bíróság csütörtökön arról dönt, hogy melyik vallási közösség formálhat jogot a lerombolt mecset területére. A hinduk Rámának akarnak templomot építeni, a muzulmánok a lerombolt mecsetet építenék újjá. A BBC helyszíni tudósítója szerint a csütörtöki ítélet nem lesz végleges, a vesztes fél bizonyosan fellebbezni fog.