Huszonhat embert fogtak el terrorgyanúval
Újabb tizenöt, terroristagyanús embert vettek őrizetbe kedden a belga rendőrök Brüsszelben, miután a hatóságok bejelentése szerint Belgiumban, Hollandiában és Németországban 11 iszlamistát fogtak el napközben.
A három ország hatóságainak közös közleménye szerint két csoportra csaptak le: az egyik csecsenföldi iszlamistákkal van kapcsolatban, és Belgiumban tervezett merényleteket, a másik iraki és afganisztáni harcokra toborzott dzsihádistákat.
A három ország rendőrségének tájékoztatása szerint az akciósorozat folytatódik, és további őrizetbe vételek várhatók. A bejelentés szerint a terroristagyanús emberek közül hetet Antwerpenben fogtak el. A belga ügyészség nem ismertette, hogy milyen célpontok ellen terveztek támadásokat.
Az ügyészség szerint az először őrizetbe vett 11 fős csoport egy merényletterv részeként használta az Anszar Al Mudzsahedin nevű iszlamista honlapot.
A razziákat egy éven át tartó intenzív nyomozás előzte meg, amely 2009 végén, Antwerpenben kezdődött. Az ügyészség közleménye szerint a nyomozás főleg a terroristák toborzására és a csecsen terrorszervezetek finanszírozására összpontosított. Az akciósorozat részeként már másokat is őrizetbe vettek korábban Spanyolországban, Marokkóban és Szaúd-Arábiában.
A holland hatóságok tájékoztatása szerint az Amszterdamban elfogott gyanúsítottak közül hárman holland állampolgárok, akiket hamarosan kiadnak Belgiumnak. A német hatóságok egy 31 éves orosz állampolgárt vettek őrizetbe kedden, a férfi harcosokat toborzott Csecsenföldre.
Terrorveszélyre figyelmeztet a dán hírszerzés
A dán hírszerzés szerint újabb jelei vannak annak, hogy iszlámista terrorcsoportok támadásokat akarnak végrehajtani Dániában. A Dán Biztonsági és Hírszerző Szolgálat kedden közzétett éves jelentése szerint az al-Kaida tagjaitól és a szervezethez kötődő csoportoktól származó nyilatkozatok azt bizonyítják, hogy a terrorcsoportok figyelme a Mohamed-karikatúrák megjelentése után évekkel is Dániára irányul. (MTI)

