Kinek kellenek ezek a szegény pótrománok?

"Egy országnak sem jobbak az esélyei arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon, mint Moldovának. Az önök sikere magával hozza majd Grúzia, Fehéroroszország és Ukrajna sikerét is." Ezt Mihail Szaakasvili grúz elnök mondta Chisinauban szerdán, amikor köztársasági érdemrenddel tüntette ki őt Mihai Ghimpu megbízott államfő, a vasárnapi választásokra készülő liberális párt vezére. Nem kívánt ezzel szemben találkozni Szaakasvilivel Vladimir Voronin, az ez idő szerint ellenzéki kommunisták első embere.

A grúz elnök látogatása éppúgy a kampány része, mint minden más, ami a moldovai belpolitikában másfél éve történik. Azóta, hogy a 2009. áprilisi parlamenti választásokon ismét nagy fölénnyel nyertek a kommunisták, majd zavargások törtek ki Chisinauban és több nagyvárosban, melyek eredményeként júniusban újabb választásokat kellett tartani, nem tudják stabilizálni a helyzetet Európa legszegényebb országában.

2009 júniusában is az évezred eleje óta hatalmon lévő kommunisták szerezték meg a legtöbb szavazatot, de a négyszázalékos parlamenti küszöböt sikeresen átlépő Nyugat- és Románia-barát, szinte egyforma nevű demokratikus pártok – a liberálisok, liberális demokraták és demokraták jelzők három különböző politikai erőt takarnak, hozzájuk csatlakozott negyediknek a Mi Moldovánk – Szövetség az Európai Integrációért koalíciójáé lett a 101 mandátum többsége. Ennek köszönhetően a liberális Ghimput előbb a parlament elnökévé, utóbb a moldáv alkotmány előírásai értelmében ideiglenes államfővé választották.

Ez utóbbi posztról Vladimir Voroninnak kellett lemondania, aki 2001 és 2009 között két cikluson keresztül töltötte be a funkciót, de az alkotmánybíróság döntése értelmében nem volt rá módja, hogy egy harmadikra is székében maradhasson. A képviselők amúgy sem választották volna meg. A moldovai belpolitikai bizonytalanság legfőbb oka az az alkotmányos szabály, amely szerint a köztársaság elnökét háromötödös többséggel kell megválasztania a parlamentnek. Arra az elmúlt bő egy évben a többszöri próbálkozás ellenére sem volt esély, hogy a 61 igen szavazatot bárki megkaphassa.

Patt

A demokratikus erők nem találtak megoldást a patthelyzetre. Végül népszavazást is rendeztek, azzal a céllal, hogy térjenek vissza a közvetlen elnökválasztásra, ám ez érvénytelennek és eredménytelennek bizonyult, a 33,3 százalékos részvételi minimumhoz képest a jogosultak 30,29 százaléka adta le szavazatait 2010. szeptember 5-én. A történtek után újfent az alkotmánybíróság került helyzetbe, amely úgy döntött: fel kell oszlatni az országgyűlést, és rendkívüli választásokat kell kiírni. Mihai Ghimpu dátumként november 28-át jelölte meg.

Az európai integráció felgyorsításáról szóló nyilatkozatok – szinte minden napra jut egy ilyen Moldovában – nem a realitásokat tükrözik, maximum a vágyakat. A jobbközép erők abban reménykednek, hogy a szétzilált gazdaság, a totális szegénység és az óriási jövedelmi különbségek terheit viselő többség veszi magának a fáradságot, elmegy szavazni, és jelöltjeik mellé húzza az ikszet. Mást ígérni úgysem tudnak, mint az egyszer, hosszú évek múltán talán-esetleg bekövetkező szép jövőt.

A számok amúgy beszédesek: egy felmérés szerint a moldovaiak 70 százaléka szegénynek tartja magát, 30 százalék azt mondja, jövedelme a minimális életfeltételek fenntartására sem elég, és csupán a megkérdezettek 20 százaléka véli úgy, hogy tisztes életszínvonalat tud magának és családjának biztosítani.

Moldova Európa legszegényebb állama. A gazdaság a 90-es években összeomlott, és bár 2000 óta fejlődés figyelhető meg, ez főként a külföldi vendégmunkások által hazavitt-utalt pénzeknek köszönhetően növekedő belső fogyasztás következménye. Egyes adatok szerint a munkaképes lakosság 25 százaléka dolgozik túl a határokon, főként Romániában. Az egyetlen eredmény, amivel a moldovaiak büszkélkedhetnek, az, hogy az inflációt sikerült egy számjegyűvé leszorítani.

Ez komoly?

Ezek után kérdés, sokan vehetik-e komolyan Vladimir Filat miniszterelnök kijelentését, aki közölte: Moldovának 2011 elején első dolga lesz, hogy hivatalosan is felvételét kérje az EU-ba. A felmérések szerint nem sokan. A Társadalmi Barométer intézet friss közvélemény-kutatása azt mutatja, a kommunisták a szavazatok 25, a liberális demokraták 21, a demokraták 10, a liberálisok 8 százalékra számíthatnak, a többi párt és a függetlenek nem szereznek mandátumot. A Vox Populi intézetnél a sorrend ugyanez, a számok különböznek: 28, 16, 10 és 9 százalék, itt a Mi Moldovánk is átlépné a küszöböt 5 százalékkal. Hogy mindez mit jelenthet a mandátumok számában, nem egyértelmű. Egy aktuális kalkuláció azt valószínűsíti: a kommunisták 56 mandátummal számolhatnak, míg a hárompárti jobbközép koalíciónak be kellene érnie 45-tel.

Ha így történik, nem változik semmi. Marad a patt, az államfőt továbbra sem tudnák megválasztani, máris azon gondolkodhanának, mikorra írják ki a következő választásokat. Mihai Ghimpu másképp látja. "Eszünkbe sem jut, hogy távoznunk kellene a hatalomból, és a választópolgárok sem gondolják másként. November 28. után mi örülni fogunk, a kommunisták búslakodni. Az ő idejük lejárt. A mi utunk az európai út."

Érdekes, hogy Voroninék sem igazán mondanak mást. Már ők sem utasítják el az együttműködést Romániával, már ők sem dörgölőznek Oroszországhoz, már ők is letettek arról, hogy második államnyelvvé tegyék az oroszt. Moldovában nem a programok harca zajlik. Ami a legtöbb, az az, hogy a kommunisták egyes kérdésekben kevésbé radikálisok. Továbbá az, hogy tudják, az Európai Unió rövid távon olyan messze van Moldovától, hogy messzebb már nem is lehetne.

Brüsszelben tagjelöltként sem gondolnak rá

Ezt a távolságot nemcsak Moldova nyomorúsága növeli, hanem az unió maga is. A szervezet bővítése az egyik legkevésbé népszerű téma most a kormányokat összefogó Európai Tanácsban.

Horvátország évek óta megkezdett felvételét még biztosan befejezik belátható időn belül, de utána valószínűleg évekig nem lesz semmi. Az EU leggazdagabbjai, a nettó befizető tagállamok hallani sem akarnak újabb szegény országok felvételéről. A nagy befizető államokban – például Hollandiában – a közelmúltban kampánytéma lett, hogy a legutóbbi bővítési kört elkapkodták, már Romániát és Bulgáriát sem kellett volna felvenni. Az eurót is veszélyeztető gazdasági válság pedig a bővítésre nyitottabb politikai erőket is visszafogta.

Moldova részese a Keleti Partnerség szervezetnek, amit az EU volt szovjet tagállamoknak szervezett. Az ide kerülő országok azonban csak fokozott együttműködésre számíthatnak, a tagság lehetőségéről Brüsszelben még soha senki sem beszélt komolyan.

Már az is nagy vitákat váltott ki, hogy Románia állampolgárságot, így útlevelet biztosít az ezt kérő, román felmenőkkel bíró moldovaiaknak. Több európai politikus komolyan támadta a gyakorlatot, mondván így egy EU-n kívüli szegény ország munkavállalói költözködhetnek az unió gazdagabb vidékeire. A 2009 elején egyszerűsített román állampolgársági törvényt végül nem támadták meg hivatalosan, emellett egyik népszerű érv az volt, hogy aki nagyon akart, az már úgyis elment Moldovából. Az elmúlt húsz évben egymillió moldáviai költözött el a most 3,6 millió lakosú országból.

Az orosz katonák sem kellenek

Ráadásul az EU különösen nem akar belső konfliktusoktól szenvedő államokat még csak tagjelöltnek sem látni. Márpedig Moldova nemcsak szegény, de kettéhasadt is. Dnyeszteren Túli Köztársaság néven működik az ország keleti része, ahol 2006-ban népszavazáson mondta ki az orosz–ukrán többségű lakosság, hogy inkább Oroszországhoz csatlakoznának. Ezt Moldova nem ismerte el, de a 700 ezer lakosú országrész továbbra is állam az államban. Saját zászlója és himnusza van, latin helyett cirill ábécét használnak, és amia  legfontosabb, orosz katonák vannak a területén, rengeteg fegyverrel.

Ha az EU valamilyen jótékonysági hóbortnak engedve befogadná a legszegényebb európai országokat, Moldova jó eséllyel akkor is kimaradna ebből a körből is. Hiszen az teljesen kizárt, hogy olyan ország léphessen az unióba, amelynek területén ott van az orosz hadsereg.