Magyarország putyinizálódása
A magyar EU-elnökségről és a médiatörvényről közölt cikket Magyarország putyinizálódása címmel a Washington Post. Az írás szerint, amely a lap online kiadásában vasárnap estétől volt elérhető, az Európai Unió sok tagállama bánhatja a rotációs elnökség rendszerét, minthogy a jövő hónaptól Magyarország veszi át az irányítást, amelynek "populista és hataloméhes kormánya éppen most fogadott el egy olyan médiatörvényt, amely jobban illik egy tekintélyelvű rezsimhez, mint egy nyugati demokráciához".
Az Orbán Viktor vezette jobboldali Fidesz elfoglalt vagy megtámadott minden olyan intézményt, amely nem áll ellenőrzése alatt, köztük az elnöki hivatalt, a legfelsőbb bíróságot és a számvevőszéket – írta a szerző, megjegyezve, hogy a jegybank éppen ostrom alatt áll.
A kormány felügyeletével elfogadott két médiatörvény a sajtószabadságot tekintve Magyarországot egy sorba állítja Oroszországgal és Fehéroroszországgal. A szerző kiemeli, hogy a Médiatanács összes tagja a miniszterelnök pártjához tartozik, és idézi az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselőjének véleményét, amely szerint "az ilyen hatalomkoncentráció a szabályozó hatóságoknál példátlan az európai demokráciákban, és sérti a sajtószabadságot".
A szerző idéz a magyar médiatörvényt elítélő bel- és külföldi véleményekből, majd megállapítja, hogy több kormány csendben maradt, nem akarván újabb viszályt kelteni az amúgy is válság sújtotta EU-ban.
Ez azonban szerinte rossz megközelítés: Európa nem engedheti meg egy tagállamának, hogy következmények nélkül semmibe vegye az alapvető szabadságjogokat. Budapest lesz a házigazdája májusban az Európai Unió csúcsértekezletének, amelyre Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is hivatalos.
A cikk szerint Orbán Viktort választás elé kellene állítani: vagy mérsékli a hatalomkoncentrációt és módosítja a médiatörvényt, vagy kénytelen lesz elviselni azt a megaláztatást, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok máshol rendezi meg, vagy bojkottálja a budapesti csúcsértekezletet.