Robbanás történt egy nigériai szilveszteri-újévi ünnepségen – jelentette a BBC. A hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva azt írja, a merényletben legalább tizenegy embert meghalt.
A bomba a nigériai fővárosban, az elővárosaival együtt nagyjából nyolcszázezer lakosú Abujában történt. A az első hírek arról szóltak, hogy a merényletet a Mammy elnevezésű piacon követték el, ami a Sani Abacha laktanya területén van. Ebben az Asokorónak nevezett kerületben található az elnöki palota is.
A BBC később úgy pontosított, hogy a merénylet valóban a laktanya közelében, de egy bárban történt. Az áldozatok száma a legutolsó hírek szerint már csak négy fő, korábban az állami tévében még harmincról is beszéltek.
Szemtanúk arról beszélnek, hogy a piacon és környékén mindenfelé sebesült és halott embereket látni. A területet mostanra lezárták a katonai alakulatok.
Oluseyi Petirin marsall a BBC tudósítása szerint azt mondta: a merényletet úgy időzítették, hogy a nagy forgalmú piacon, az újévet ünneplő tömegben robbanjon a bomba. A katonai vezető kizárta annak lehetőségét, hogy baleset történt volna, ugyanakkor nem nevezett meg egyetlen lehetséges elkövetői csoportt vagy lehetséges indítékot sem.
Nigériában az október óta több robbantásos merénylet is történt. A legutóbbi szerdán, amikor két bomba robbant egy dél-nigériai városban, egy feloszlatott politikai szervezet nagygyűlésén. Annak a támadásnak csak sérültjei, a karácsonyi, egy iszlamista csoport által magára vállalt merényletnek viszont harmincnyolc halottja is volt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.