Összeégve is csak a győzelemre gondolnak

Bálint Gábor, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet főmunkatársa néhány napja tért haza Líbiából, a felkelők kezén lévő legnagyobb városban, Bengáziban járt. "14 napot voltunk kint, nagyrészt Bengáziban és a környező városokban, amíg lehetett mozogni. A fő célunk az volt, hogy a líbiai–egyiptomi határon rekedt külföldi menekülteknek élelmiszert biztosítsunk, illetve a kórházaknak alapvető orvosi felszerelést és tartós élelmiszert adjunk át" – mesélte.

"Amikor megérkeztem Líbiába, még nagyon sok külföldi volt a határon, a hazajövetelünkkor viszont már jóval kevesebben. Nagyon sok líbiai indult el Egyiptom felé menekülve, első körben nyilván azok, akik nem vesznek részt a harcokban, és van elég pénzük. Ha a harcok kiszélesednek, akkor viszont a nők, gyerekek, egyszerű emberek is megindulhatnak. Ha nagy tömegben mennek, ők is a határon rekedhetnek."

A férfi szerint a civil lakosságot lehetőség szerint próbálják megkímélni a harcoktól, de ez több okból is elég nehéz.

"Szemtanúi voltunk, hogy civilek súlyos bombasérülésekkel feküdtek a kórházban, és ha Bengáziban kitör egy nagyobb konfliktus, akkor abban ők is erősen érintettek lesznek. Eddig a becslések szerint háromezer áldozatot követeltek a harcok. A felkelők sincsenek jobb állapotban, a kormányerők nagy kaliberű fegyvereket használnak, és ez borzasztó sérüléseket tud okozni. Ha egy bomba felrobban, akkor szó szerint darabokban viszik vissza az embereket a frontvonal mögé."

Hihetetlenül lelkesek az emberek

A segélycsapat a harcokból nem sokat tapasztalt, mivel előírás, hogy ők csak a civil lakosságon segíthetnek, a frontvonal közelébe nem mehetnek. "Megrázó volt látni, hogy a sebesülteket összeégve, félkómás állapotban hozták el, és még így is a győzelem jelét mutatták a kezükkel. Utolsó szavaikkal vagy Kadhafi ellen buzdítottak, vagy arról beszéltek, hogy szeretik Líbiát, de az is eléggé szíven üti az embert, amikor látja, hogy akivel egy-két órája még vidáman beszélgettünk, pár óra múlva holtan kerül vissza a harctérről.

A helyiek, akikkel sikerült beszélnünk, többségében a felkelők pártján álltak. Sok, egykor a Kadhafi-adminisztrációt kiszolgáló ember viszont szintén a városokban maradt, és ráadásul még fegyverhez is jutottak, így sokszor ők is támadják a felkelőket. Az a szóbeszéd járja, hogy a külföldi újságírókat is Kadhafi emberei támadták meg. A helyzet ráadásul nagyon bonyolult, és egyik pillanatról a másikra változik."

Gábor tapasztalatai szerint a líbiaiak hihetetlenül boldogok. "Az emberek örömükben kézigránátot dobáltak a tengerbe mikor megtudták, hogy nemzetközi beavatkozás lesz. Találkoztunk olyan üzletemberrel is, aki napközben fogta a munkásait, kimentek harcolni a felkelőkkel, este meg hazajöttek. Láttunk légvédelmi fegyverrel felszerelt 16-17 éves fiatalokat is."

A városokban utcai zászló- és matricaárusok árulják a régi-új zászlókat. "A gyerekektől a felnőttekig mindenki örül, bár a több évtizedes diktatúra után azt sem tudják igazán, mi az a demokrácia. Szerintem még csak azt látják, hogy jó megszabadulni az elnyomástól, de hogy mi lesz, ha Kadhafit elkergetik, arról nincsenek konkrét elképzeléseik. Csak azt gondolják, hogy valami jó következik.”

Visszamennének

A szervezet azért jött haza, mert a nemzetközileg előírt biztonsági tér egyre szűkült. Terveik szerint azonban amint a helyzet engedi, visszatérnek.

"A Külügyminisztériummal most írunk alá egy hétmillió forintos szerződést, amit Bengáziban és környékén kell elkölteni. Ezt a kinti kórházak kérésére elsősorban speciális orvosi eszközökre, gyógyszerekre használjuk fel, amikkel a sérülteket tudják kezelni, akár hosszú távon is.”