Nem tudni, hová vitték Gbagbót

2011.04.12. 19:07

Elszállították Abidjanból Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnököt, akit hétfőn fogtak el az ország legfontosabb városában, jelentette be az ENSZ. Gbagbo elfogása óta a megválasztott elnök, Alassane Ouattara főhadiszállásaként szolgáló szállodában volt.

Az ENSZ nem árulta el, hova viszik Gbagbót, de hangsúlyozták, hogy az ENSZ-katonák biztosítják a biztonságát.

Gbagbót ugyan hétfőn a francia csapatok, az ENSZ és Ouattara erőinek összehangolt támadása után elfogták, azonban hívei ettől még nem adták meg magukat automatikusan.

Kedden elszórt lövöldözést lehetett hallani Abidjanban, a BBC tudósítója szerint ugyanakkor nem lehet eldönteni, hogy Gbagbo emberei vagy bűnözők lőttek.

Ouattara azt mondta, elsődleges feladatának most a közbiztonság visszaállítását tartja. Gbagbót bíróság elé állítják, és a 2010. novemberi elnökválasztás után történtek feltárására és a rendezés megkezdéséhez egy "igazság és megbékélés" nevű bizottságot hoznak létre.

Az elnökválasztást Alassane Ouattara nyerte meg, akit nemzetközileg is elismertek, Gbagbo azonban nem nyugodott bele a vereségébe, és ragaszkodott hatalmához. Ezért öt hónapig tartó véres patthelyzet alakult ki Elefántcsontparton, a harcokban ezerötszázan meghaltak, egymilliónál is több ember hagyta el otthonát.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport