Jolán
0 °C
6 °C

Csapataink harcban állnak

2011.04.29. 07:57
1945 óta először újra harcol a Magyar Honvédség. Szlankó Bálint könyve, a Maximum nulla áldozattal ezt az eltitkolt háborút mutatja be. Röviden: azért, mert a magyarok korlátoltak. Ennél részletesebben csak könyvben lehet elmagyarázni.

Magyarországon a hadsereg ügye hihetetlenül keveseket érdekel. A vasútról, a felsőoktatásról, de még a buszmegállóbéli dohányzásról is több szó esik, mint az ország fegyveres erőiről. Elvégre béke van, a katonák meg csak viszik a pénzt. Ez különösen furcsa egy olyan nemzetnél, amely eléggé szeret a múltjában pancsolni. A történelem ugyanis kétségkívül úgy néz ki, hogy egy ideig úgyis béke van, aztán meg már úgyis megszoptuk.

DSCN2079

Ráadásul csapataink, a második világháború óta először, harcban állnak. Erről viszont senki sem beszél, és meglepően jól működik a kvázi hírzárlat: a magyarok tudják ugyan, hogy vannak Afganisztánban embereink, de hogy lőnek rájuk, ők meg lőnek a tálibokra, azt nem is akarják tudni.

Szlankó Bálint könyve azt foglalja össze gyorstalpalóként, ami eddig kimaradt a hírekből. A magyar katonák – a közismert újjáépítés, helyi politizálás és rendőrködés mellett – igenis harcolnak, nehézgéppuskával veretik a növényzetet és szerencsés esetben a benne lapuló iszlamistát, sőt helikopterből indított kommandós attakokon vesznek részt.

Screen shot 2011-02-22 at 11.28.13 PM.png

A katonai cuccok egyébként népes rajongótábora sok csodálkoznivalót nem fog találni ebben a könyvben. Afganisztánban növekvő, de még mindig alacsony intenzitású háború folyik, nem rohamoznak tankok, nincsenek igazi nagyvasak. Törékeny kis géppuskás terepjárók vannak, bennük magyar katonák. Rémálmuk nem az ellenség nagyszabású támadása, hanem az út menti susnyásban elrejtett, műtrágyából barkácsolt bomba, meg ugyanez egy barna Toyota szedánban.

Screen shot 2011-02-22 at 11.20.55 PM.png

Szlankó a könyv anyagát viszonylag ódivatú módszerrel szedte össze, amennyiben személyesen elment abba a borzasztó országba, és hónapokig furikázott a katonákkal, effektíve a csatatéren, amennyiben a magyar missziónak kiutalt terület egésze az. A világháborús visszaemlékezések után most újra magyar nevek szerepelnek a csataleírásokban. Mindez szerencsére nélkülözi a pátoszt meg a hősiességet, mivel minden mozzanatban ott van a háborúkra és Magyarországra is mindig jellemző elkúrtság, a besülő géppuska, a totálkáros autók, és a tény, hogy ezekről a harcokról idehaza nem tud senki.

Nincs itt semmi látnivaló?

Az afganisztáni magyar szerepvállalás történetében nem a lövöldözés a legérdekesebb, hanem az, amiért ez a lövöldözés nem hallatszik el idáig. Katonáink minden szarság ellenére sikerrel, eredményesen végzik a munkájukat, és amíg egy fahíd avatásán ott tolong a fél kormány, a magyar misszióval itthon nem dicsekszik senki. A könyv második fele ezt a távolságtartást próbálja felderíteni. Azt a sajnos nem légből kapott előítéletet, hogy lényegében lehetetlen volna a magyar közvéleménynek elmagyarázni, minek vagyunk ott. És ha az nem megy, akkor talán jobb is, ha azt hiszik, hogy csak futárkodunk meg fákat ültetünk.

Száz oldalba telik összefoglalni, hogy létezik a világ a Kárpátokon túl, hogy mi a NATO lényege, mit kapunk és mit kaphatunk szükség esetén az afganisztáni vállalásért cserébe, milyen megfontolások, érdekek, lehetőségek és kényszerek fogaskerekei között alakult ki a magyar katonák feladata, és mit végeztek. Ez nem a Rizikó, nincsen olyanfajta nyereség, hogy kapnánk jutalmul egy darab sivatagot, amit elnevezhetnénk Újpusztaszernek. Amit biztosan nyerünk, az néhány száz olyan katona, aki nem csinál maga alá a saját géppuskája hangjától. Meg az, hogy Magyarország nem száz százalékos potyautas, és adott esetben mi is kérhetünk szívességet a szövetségeseinktől. De elérhetetlenül messzinek tűnik az idő, amikor ezt értékként tudjuk majd felfogni.

Nem csoda, hogy sem Juhász Ferenc, sem Szekeres Imre, sem Hende Csaba nem vett akkora lélegzetet, hogy ezt megpróbálja átnyomni a híradóban. Soha nem is fog beleférni, úgyhogy aki onnan akarja megtudni, hogy mi miért van, az sajnos úgy marad. Akit tényleg érdekel, az viszont most már olvashat helyette könyvet. Aztán kinyithatja a Google-térképet, megkeresheti a hegyek között Camp Pannoniát, és elmerenghet azon, hogy valaki ott éppen magyarul káromkodik.