Gyöngyi
9 °C
9 °C

Lassan kezdődik az amerikai kivonulás Afganisztánból

2011.07.07. 06:39

Nyáron csak a Nemzeti Gárda nyolcszáz katonáját vonják ki Afganisztánból, őket az ősszel nyolcszáz tengerészgyalogos követheti, közölt először részleteket az afganisztáni csapatkivonásokról az amerikai hadügyminisztérium. Barack Obama júniusi bejelentése szerint az idén tízezerrel csökkentik az Afganisztánban szolgáló 102 ezer amerikai katona létszámát, 2012 végére pedig visszavonják a 2009-ben Afganisztánba küldött 32 ezres erősítés egészét.

Mivel Afganisztánban nyáron harci szezon van, ezért a csapatkivonások javát télre halasztják, amikor a magashegyi hágók átjárhatatlansága miatt a tálibok és a lázadók amúgy sem túl aktívak.

David Rodriguez altábornagy, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők parancsnokhelyettese kabuli videókonferenciáján elmondta, hogy a harci, a támogató és a logisztikai csapatokat fokozatosan vonják ki Afganisztánból. A Nemzeti Gárda elsőként érintett egységei Kabulban állomásoznak, küldetésük befejeződik júliusban, s helyükre már nem küldenek váltást.

Az altábornagy arra számít, hogy az év végéig kivonandó további 8400 katonát illetően a parancsnokok megvárják az ősz végét, s utána döntik, hogy mely egységeket tudják nélkülözni.