Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Szenegál nem adja ki Habrét

2011.07.11. 01:04

Szenegál az ENSZ kérésére felfüggesztette Hissene Habré volt csádi elnök kiadatását hazájának.

Erről  Madicke Niange szenegáli külügyminiszter számolt be vasárnap késő este, azt hangsúlyozva: Navi Pillay, a világszervezet emberi jogi főbiztosa korábban a nap folyamán azt kérte, hogy Szenegál ne adja ki Csádnak a volt elnököt.

Az emberiesség elleni és háborús bűnökkel, valamint kínzással vádolt Habrét bíróság elé akarják állítani Csádban. A szenegáli kormány pénteken értesítette a csádi hatóságokat, hogy kiadja Habrét és hétfőn különgéppel Csádba szállíttatja. A hóhér néven is emlegetett Habré 1990-ben menekült Szenegálba, miután nyolc év kegyetlen diktatúra után Idriss Déby tábornok vezetésével felkelés űzte el a hatalomból. Menedékjogot kapott és gyakorlatilag háborítatlanul élt azóta is Szenegálban.

Habré ügyvédei mellett több emberjogi szervezet - sőt még az egykori áldozatok egyik ügyvédje is - élesen bírálta a szenegáli döntést. A jogsértő módon történő kiadatás mellett arra hivatkoznak, hogy kétséges az, hogy a 69 éves Habré pártatlan eljárásban részesül hazájában.

Csádot gyakran emlegetik a világ legkevésbé demokratikus, ám legkorruptabb államai között. Egy csádi büntetőbíróság 2008-ban távollétében már halálra ítélte Habrét, így valószínűtlen, hogy elfogulatlan bíróság elé kerüljön az ügye.

Az Afrikai Unió kétszer is felszólította Szenegált, hogy állítsa bíróság elé a volt csádi diktátort. Legutóbb tette ezt a múlt héten malabói csúcsértekezletén, amikor kemény hangú határozatban követelte Habré gyors felelősségre vonását vagy kiadását egy olyan országnak, ahol ezt megteszik. Az utóbbit illetően azonban az Afrikai Unió minden bizonnyal Belgiumra gondolt.

Belgiumban 2003-ban vádat emeltek a mintegy 40 ezer ember haláláért felelőssé tett Habré ellen, majd nemzetközi elfogató parancsot is kiadtak ellene, de Szenegál - illetékesség hiányára hivatkozva - elutasította a belga kiadatási kérelmet.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft