Gyöngyi
9 °C
9 °C

Titkos iratok tűntek el egy nukleáris kutatóintézetből

2011.07.18. 17:07

Hetvenöt titkos dokumentum tűnt el egy román nukleáris kutatóintézetből. A dokumentumok hiányára egy rutinellenőrzés nyomán derült fény – közölte a Hotnews című román hírportál.

Kiderült, hogy 1972 és 2002 között kibocsátott titkos iratokról van szó, amelyeket a Pitesti városban működő nukleáris kutatóintézetben őriztek.

Az eltűnt papírok között találhatók egyebek között a nukleáris üzemanyag gyártásának tesztelésére vonatkozó tervek és egyéb kutatási anyagok.

Marin Ciocanescu, a kutatóintézet igazgatóhelyettese megerősítette a hírt, és közölte, hogy a hiányzó iratok nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságra. Ennek ellenére a román belföldi titkosszolgálat is vizsgálatot indított, részleteket azonban az ügy titkosságára hivatkozva nem közöltek.

Romániában egy atomerőmű működik, az ország délkeleti részén lévő Cernavodán. Az erőmű építése harminc éve kezdődött, az első blokk 1996-ban, a második pedig 2007-ben kezdte meg az áramtermelést. Az erőmű a román áramtermelés körülbelül ötödét adja.