Salamon
6 °C
14 °C

Csak 2012-ben kezdődhet a tömeggyilkos pere

2011.07.28. 19:19

Anders Behring Breivik pere nem kezdődhet meg 2012 előtt - közölte csütörtökön a királyi ügyész.

Reméljük, hogy a jövő év folyamán meg tudunk szervezni egy pert, mondta Tor Aksel Busch főügyész az NRK közrádiónak. "A vádirat nem lesz kész az év vége előtt, ebből kell kiindulni."

Bár a férfi elismerte a merényletek elkövetését, vádemelésre csak a vizsgálat lezárása után kerülhet sor. A vizsgálat pedig "igen következetes és igénybe vevő, a rendőrségnek időre van szüksége" - magyarázta Ingunn Fossgard, az ügyész egyik helyettese.

A 32 éves Breivik státusa jelenleg "hivatalos gyanúsított", ami a skandináv jogban a gyanúsított és a vádlott közötti állapotot jelent. Beismerte, hogy ő robbantott Oslo belvárosában, a kormányzati negyedben, majd rendezett vérfürdőt két órával később Utoya szigetén, a kormányzó párt ifjúsági szervezetének táborában. A két merényletben 76 ember életét követelte.

A rendőrség egyelőre csak terrorizmus miatt javasol vádemelést, amiért 21 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, de a sajtó szerint az ügyészség vádat emelhet emberiesség elleni bűntett címén is, ami harminc évig terjedő börtönnel sújtható.