Salamon
6 °C
14 °C

Lemondott a ciprusi kormány

2011.07.28. 12:50

Lemondott a ciprusi kormány csütörtökön, hogy átalakíthatóvá váljon a kabinet. Az ülést Dimítrisz Hrisztófiasz elnök hívta össze, aki arra kérte a kabinet tagjait, hogy mindannyian nyújtsák be lemondásukat a minisztertanács gyökeres átalakítása érdekében.

A 11 miniszter ugyan benyújtotta lemondását, mégis a helyükön maradnak mindaddig, amíg az elkövetkező napokban új kormány nem jön létre. Az eddigi koalíciónak tagja volt a kommunista Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL, Hrisztófiasz pártja) és a jobbközép Demokrata Párt (DIKO).

Cipruson súlyos belpolitikai válságot okozott, hogy július 12-én egy katonai támaszponton több mint kétezer tonna lőpor és lőszer robbant fel, 13 ember halálát okozva és megbénítva az ország legnagyobb elektromos erőművét. Ezrek vonultak az utcára a kormány menesztését követelve.

Ciprus elnöki köztársaság, amelynek államfője egyben a kormány vezetője is. A kormányalakítással kapcsolatos valamennyi kérdés az elnök hatáskörébe tartozik. Dimítrisz Hrisztófiasz a maga részéről közölte a sajtóval, hogy nem áll szándékában lemondani. "Az emberek választottak meg, és nekik tartozom elszámolással, nem a médiának" - válaszolta sajtóértekezletén egy kérdésre.

A Moody's hitelminősítő szerdán két fokozattal, A2-ről Baa1-re rontotta a ciprusi államkötvények osztályzatát. A korábbi besorolás az elsőrendű kategóriában volt, az új a befektetésre még óvatosan ajánlható szinten van. Az új osztályzat kilátása negatív.