Gyöngyi
9 °C
9 °C

Aszad tébolyát nincs, aki megállítsa

2011.08.02. 18:18
Hiába halt meg a szíriai zavargások kezdete óta közel kétezer ember, és tiporták el harckocsikkal a hétvégén a hamai lázadást, az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem jutott dűlőre, nem fogadtak el Szíriát elítélő határozatot. Kína és Oroszország nem akarja, hogy a NATO Szíriát is bombázza, Szaúd-Arábia se engedi megdőlni Aszad rendszerét, és a világ attól is fél, mivel járna egy rendszerváltás.

A Közel-Kelet tűzfészkeinek metszéspontján fekvő Szíriába idén március 15-én gyűrűzött be az eddig két rezsimet, a tunéziai Ben Aliét és az egyiptomi Hoszni Mubarakét megdöntő arab forradalom. Azóta közel kétezer ember vesztette életét, háromezernek nyoma veszett, tizenkétezret bebörtönöztek. Legutóbb hétvégén öltek meg 140 embert Hamában a harckocsikkal támadó kormányerők.

Aszad apja ellen 1976-ban éppen Hamában tört ki iszlamista felkelés. Háfez el-Aszad hat év múlva, 1982-ben verte le a lázadást, aminek a legóvatosabb becslések szerint is 25 ezer ember esett áldozatul, a város nagy részét tankokkal tették a földdel egyenlővé.

Az EU több tucat szíriai vezetőt tett feketelistára, ők nem utazhatnak az EU területére, és zárolták külföldi bankszámláikat is, több EU-ország visszahívta külföldi nagykövetét, de ennél sokkal több nem történt. Nem nyúltak hozzá például a Syria Petroleum Corporationhöz és a Sytrol állami olajvállalatokhoz, pedig a szíriai olajexport kilencven százaléka az EU-ba irányul. (Az más kérdés, hogy egy ilyen szankciót is leginkább a szíriai nép érezne meg, nem pedig a rezsim vezetése, ahogy volt ez Szlobodan Milosevics Jugoszláviájában vagy Szaddám Huszein Irakjában.) A szíriai keményvaluta-bevétel negyedét hozó idegenforgalom már így is összeomlott.

A hangzatos nyilatkozatokban sincs hiány, Obama például korruptnak és terrort alkalmazónak minősítette Aszad rezsimjét, de erkölcsi támogatáson kívül egyéb segítséget nem ad a felkelőknek. Ahogy egy név nélkül nyilatkozó magas rangú amerikai külügyi illetékes nyilatkozott: ez a harc a szíriai népről, nem az amerikai beavatkozásról szól. Nekik kell kiharcolniuk a rendszerváltást, és bátorítólag hozzátette: Aszad a múlt.

Hogy az optimista nyilatkozatnak mekkora a valóságalapja, az a következő hetekben kiderül. Állítólag vannak már jelei annak, hogy lassan igyekeznek kihátrálni a rezsim mögül egyes befolyásos üzletemberek és egyéb támogatók. Áprilisi helyszíni riportunk alapján ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy a fortélyos félelem igazgatta országban, ahol még ahhoz is bátorság kell, hogy egy tüntetésről telefonnal készítsünk néhány felvételt, csettintésre összeomlana a diktatúra.

Ha már a nyilatkozatoknál tartunk. A hétvégi, minden eddiginél brutálisabb vérengzés előtt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, hogy „ez így nem mehet tovább”. Ennek ellenére a hamai vérengzés után hétfőn összeülő ENSZ Biztonsági Tanács határozatot nem fogadott el, csupán aggodalmát fejezte ki. Oroszország és Kína – Brazília, India és Dél-Afrika egyetértésével – azzal fenyegetőzött korábban, hogy megvétóz egy ilyen határozatot. Jellemző volt az indiai küldött nyilatkozata, aki azt mondta: nyugtalan ugyan az erőszak fokódása miatt, de cselekedni nem sürgős.

Hogy miért nem sürgős, annak a magyarázatát Líbiában kell keresni. Márciusban az ENSZ BT Oroszország és Kína, valamint a nem állandó tag India, Brazília és Németország tartózkodásával megszavazta a repüléstilalmi övezet felállításáról szóló határozatot. (Szíria esetében éppen a líbiai tartózkodás miatt sokat bírált Németország kezdeményezte az ülést.) Sok ezer ember volt közvetlen életveszélyben, a japán földrengés árnyékában Kadhafi erői sorra foglalták vissza a felkelők városait, amiket a légierő szakadatlanul bombázott. A nyolcoldalas határozat legfontosabb eleme a négyes pont volt, amely arról szól, hogy a civil lakosságot minden eszközzel meg kell védeni. Ez azt jelentette, hogy akár többről is lehetett szó, mint légtérzárról, így például légicsapásokról, nem feltétlenül csak a légvédelem ellen. A tartózkodók később, a bombázások megindulásával értetlenségüket fejezték ki, mondván, ez túlmegy a BT által adott jogosítványokon.

Aszad elnök még soha nem volt ekkora bajban
Aszad elnök még soha nem volt ekkora bajban

Egy hasonló, Szíria elleni szankció ugyanakkor vélhetően csak még nagyobb káoszt okozna. Itt nincs egy viszonylag jelentősebb országrész a felkelők irányítása alatt, mint volt Bengázi vagy Adzsdabíja és környéke, amit meg kellett menteni Kadhafi erőinek támadásától. Szíriában bárhol kirobbanhatnak tüntetések, amiket aztán a helyi biztonsági erők vagy a katonaság eltipor. Hamában hiába tartott hetek óta a felkelés, aminek hatására még a kormányzó is lemondott, nem volt hátország, így elég volt harckocsikkal benyomulni, és vérbe fojtani a felkelést.

A líbiai precedens, valamint az országon belül nem létező frontvonalak mellett még két okkal szokás magyarázni azt, hogy a nemzetközi közösség miért nem avatkozik be.

Az egyik szerint a változásoktól (és Irán hatalmának megnövekedésétől) rettegő Szaúd-Arábia nem engedi, hogy tovább dőljön az arab dominó. Szaúd-Arábia volt a nyugat szinte egyetlen arab szövetségese a térségben, amikor az 1956-tól 1970-ig uralkodó egyiptomi Gamal Abden-Nasszer forradalma végigsöpört a térségben, és Szíria és Irak is zászlajára tűzte az iszlám független arab nacionalizmus és kispolgári szocializmus eszméjét. Szovjet segítségre támaszkodtak, a jelentősebb vállalkozásokat államosították, a nagyobb tömegeket távol tartották a politikától. (Ez utóbbi speciel Szaúd-Arábiában sincs másképp).

A másik szerint a nyugat fél attól, hogy a hatalom a szunnita többség kezébe kerül. (Az Aszad-klán alavita, ami se nem síita, se nem szunnita, hanem a síita iszlám egyik korai oldalhajtása, némi keresztény beütéssel.) Egy esetleges rendszerváltással a szunnita többségű, de megosztott ország könnyen felekezeti belháborúba süllyedne.

Marad hát a szíriai felkelők hősiessége Aszad tankjaival szemben, valamint a nemzetközi közösség „Ez most már tényleg nem mehet így tovább”-típusú nyilatkozatözöne.