Gyöngyi
9 °C
9 °C

Lefújták a riadót a Virginia Tech egyetemen

2011.08.04. 17:15 Módosítva: 2011-08-04 21:53:52

Öt órával a riasztás után feloldották a zárlatot a virginiai Virginia Tech egyetem kampuszán, ahol egy fegyverest láttak kószálni. Az egyetem vezetősége továbbra is fokozott figyelmet kér a kampuszon tartózkodóktól, és a rendőrök is nagy számban a helyszínen maradnak, mert a fegyveres, akit az első, helyi idő szerint reggel 9 óra 9 perckor érkezett bejelentés óta senki sem látott, nem került elő.

Az egyetemi kampuszt, ahol 2007. áprilisában az egyetem egyik dél-koreai hallgatója 32 emberrel végzett öngyilkos ámokfutása során, kora délelőtt zárták le. Az egyetem vezetése három, a kampusz területén táborozó gyerek jelzése alapján rendelte el a zárlatot. A gyerekek állításuk szerint egy fegyveres férfit láttak a röplabdapálya felé sietni.

vtech

Még nem lőttek

Az egyetemi honlap közleménye szerint három, az egyetem kampuszán táborozó gyerek jelentette helyi idő szerint 9 óra 9 perckor, hogy egy barnahajú fehér férfit láttak az új lakónegyed keleti szárnyánál, akinél egy pisztoly lehetett. Az egyetem honlapján helyi idő szerint reggel 9 óra 37 perckor jelent meg a figyelmeztetés, amelyben felszólították a diákokat és a tanárokat, hogy maradjanak az épületekben. A gyerekek vallomása szerint délután egyre sikerült elkészíteni a fantomképet. A képen egy fiatal kamasz látható, aki a szemtanúk szerint 180 centi magas, barna hajú és fehér bőrű, kék-fehér csíkos inget és szandált visel.

"Még az építkezések is leálltak, minden építőmunkás elhagyta a területet. Nincs közlekedés, nincs semmiféle mozgás, nincs semmi" - nyilatkozta Lynn Davis, az egyetem szóvivője a CNN-nek.

Az egyetemen most nyári szünet van, az őszi szemeszterre augusztus 17-én kezdődik a regisztráció, a tanítás 22-én kezdődik, írja az ABC. De a kampusz most sem üres, nyári egyetemet tartanak és gyerektáborok is vannak a területen. Mark Owczarski, a kampusz szóvivője azt nem pontosította, hogy pontosan hányan lehetnek a területen.

"A professzor most is órát tart, mindenki nyugodt, senki sem aggódik. A Tech remek munkát végez hogy biztonságban legyünk" - nyilatkozta a USA Todaynak Amanda Huchler, az egyik nyári kurzus résztvevője, még a zárlat idején.

A kampusz rendőrsége a közeli Blacksburg és Christianburg rendőreinek a segítségével kutatta át a kampuszt, eredménytelenül.

Féltékenységből mészárolt

2007. április 16-án Cso Szjunghuj, az egyetem dél-koreai diákja lőtt agyon 32 embert a kampusz egyik kollégiumában, illetve egy előadóteremben. Az ámokfutó elsőként exbarátnőjével és annak új szeretőjével végzett a kollégiumban, majd találomra öldökölt az előadóban. Akkor felmerült, hogy sokan azért vesztették életüket, mert az egyetem vezetői nem figyelmeztették időben a veszélyre a diákokat és a tanárokat.