Előd
7 °C
16 °C

Talpra állt az éltanulóból bukott diák

Ghána – Sikeres afrikai országok IV.

2011.08.07. 09:53
Korrupció, éhínség, háború, nyomor – legtöbbször ehhez hasonló dolgokkal azonosítjuk Afrikát. A kontinensen vannak azonban olyan államok is, melyek jó vezetőiknek, kedvező keretfeltételeknek és némi szerencsének köszönhetően békét, működő demokratikus berendezkedést és szerény jólétet tudnak biztosítani állampolgáraiknak. Sikeres afrikai országokról szóló sorozatunk negyedik részében Botswana, a Zöld-foki Köztársaság és Benin után a kontinens eminens tanulóját, Ghánát vesszük szemügyre.

Ghána hallatán minden afrikainak megdobban a szíve, hiszen a korábban Aranypart néven ismert terület első fekete-afrikai gyarmatként nyerte el a függetlenségét. Az egykori brit gyarmat 1957-ben vált a világ országainak teljes jogú társává, jó pár évvel megelőzve a többi brit, francia és portugál gyarmatot, amelyek közül néhánynak még 15-20 évet kellett várnia a függetlenségre.

Ghána
Ghána

Bedobta magát az első szupersztár elnök

Az elszakadásban és az új ország talpra állásában döntő érdemei voltak az ország első elnökének, a legendás Kwame Nkrumahnak. Nkrumah volt - még jóval Nelson Mandela előtt - az első afrikai szupersztár-politikus, aki karizmatikusságának és rátermettségének köszönhetően az ötvenes-hatvanas évek fordulóján egész Afrika legbefolyásosabb politikusának számított.

Kwame Nkrumah
Kwame Nkrumah

A kis híján jezsuita szerzetesnek álló Nkrumah tanulmányait többek között az Egyesült Államokban végezte, de sokáig élt Nagy-Britanniában, közben alaposan megismerve a hazáját gyarmatosító ország urait és berendezkedését. Hazatérve előbb a függetlenségbe vezette a Magyarországnál két és félszer nagyobb területű Ghánát, majd tovább fejlesztette a korábbi gondolkodók által kialakított pánafrikanizmus ideológiáját, amely oly sok más -izmussal együtt a gyakorlatban kivitelezhetetlennek bizonyult.

A pánafrikanizmus fő célkitűzése az afrikai egység megteremtése volt („Afrikai Egyesült Államok”), ám a frissen önállóvá vált többi állam nem hajlott a fáradtságosan megszerzett nemzeti függetlenség feladására. Nkrumah kísérlete, hogy Ghánát Guineával és Malival egyesítve létrehozza az Afrikai Nemzetek Unióját, gazdasági és külpolitikai viták miatt rövid életűnek bizonyult.

Puccs lett a vége

A csoda-elnöknek induló Nkrumah belpolitikája szintén sikertelen volt. 1961-ben életfogytiglani köztársasági elnöknek neveztette ki magát, ezzel egy időben pedig betiltotta az ellenzéki pártokat és saját pártja vezetésével egypártrendszert alakított ki. Sok későbbi diktátorhoz hasonlóan érvelése az volt, hogy az afrikai országoknak annyi politikai és gazdasági nehézséggel kell szembenézniük, hogy csak erős kormányzat képes ezeket megoldani, amihez pedig az egypártrendszer a legmegfelelőbb politikai forma.

A politikai elnyomás mellett a szocialista piacgazdaságok mintájára elrendelt iparosítás is katasztrofálisnak bizonyult, amivel párhuzamosan az ország legfőbb exportcikkének számító kakaó világpiaci ára is lezuhant.  Nem csoda tehát, hogy a ghánai George Washingtonnak induló Nkrumaht 1966-ban egy pekingi látogatása során puccsal eltávolították a hatalomból, és soha nem is térhetett haza.

Bedöntötték a korrupt diktátorok

Jó iskolázottság, ragyogó keretfeltételek, nagyszerű siker, majd fájdalmas bukás - Nkrumah tragikus élete nagyban hasonlított Ghána sorsához. Az ország függetlensége idején kiemelkedően magas iskolázottsági mutatókkal és kedvező gazdasági alapokkal büszkélkedhetett. Ghána kakaótermesztése a hatvanas évek elején a világ élvonalában volt, de Nkrumah alatt a mezőgazdáság helyett inkább nehézipari mamutprojektekbe - Afrika legnagyobb alumíniumkohója, vízi erőmű a Volta-folyón - fektettek pénzt.

000 APP2000080941524

Amikor a kőolaj ára az egekbe szökött, és bebizonyosodott, hogy az államosítások sem vezetnek sikerhez, a Nkrumaht követő korrupt katonai diktátorok alatt (1966-78) a csőd szélére sodródott az ország. Politikai vonalon véres puccsok és ellenpuccsok sorozata, a sajtó és ellenzéki pártok elhallgattatása jellemezte az ország életét. Ghána a nyolcvanas évek elejére éltanulóból bukott diákká változott.

Bejött a reformprogram

Az ország új elnöke, a szintén puccsal hatalomra került Jerry Rawlings (1981-2001) ekkor elhatározta, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul segítségért. A 80-as években számos, csőd szélére sodródott afrikai ország az IMF útmutatásával vágott bele reformokba, melyek elsősorban a privatizációra, az állami kiadások csökkentésére és a pénznemek leértékelésére támaszkodtak. Az IMF Afrikában játszott szerepének megítéléséről máig komoly vita folyik, de az elemzők többsége egyetért abban, hogy a washingtoni illetőségű szervezet sok esetben túl mereven ragaszkodott a saját maga által előírt szabályokhoz.

Jerry Rawlings és Bill Clinton 1995-ben
Jerry Rawlings és Bill Clinton 1995-ben

Ghána esetében azonban az IMF reformprogramja meglepően sikeresnek bizonyult: a 90-es évek óta az ország gazdasága stabilan nő, 2011-ben például várhatóan 8,9 százalékkal. Külföldi befektetők bevonásával újra felvirágzott az aranybányászat és a kakaótermelés, megnőtt a turisták száma, és sikerült visszaszorítani a korrupciót. A Transparency International korrupciót mérő 2010-es listáján Ghána jobb helyezést ért el, mint Olaszország. A Valutaalap ma is Ghánát húzza elő, ha sikeres példával akarja alátámasztani a fejlődő országokban végzett munkáját.

Vér nélkül feladták az egypártrendszert

Az utóbbi húsz év gazdasági eredményei azonban elképzelhetetlenek lettek volna a politikai síkon elért vívmányok nélkül, amelyek a 25 millió lakosú Ghánát az afrikai demokrácia sikertörténetévé tették. A dicséret egy része a 80-as években még brutális eszközöket alkalmazó Rawlings elnököt illeti, aki az új idők szelét érzékelve 1992-ben megszüntette az egypártrendszert, és választásokat írt ki.

Ezeket ugyan még elcsalta, de 1996-ban már szabályos választásokon diadalmaskodott, négy évvel később pedig, tiszteletben tartva az alkotmányt, nem indult újra az elnökségért. 2000-ben - az ország történetében először - szabályosan megválasztott elnök (John Kufuor) váltott szabályosan megválasztott elnököt.

Ghána nagy szerencséje, hogy az országot 2000 óta irányító politikusok többsége kompetensnek és becsületesnek bizonyult. Kufuor elnök (2001-2009) elnöksége alatt Ghána tovább erősítette a „szegény, de stabil és demokratikus” ország képét, igaz, azt remélik, hogy a szegény kitételt hamarosan törölhetik. Mostanában indul ugyanis a néhány éve a partok előtt felfedezett hatalmas olajmezők kiaknázása, amelyeknek köszönhetően Ghána a tervek szerint 2013-tól napi 250 ezer hordó olajat tud majd exportálni. Ez évi egymilliárd dollár többletbevételt jelentene az országnak.

Botrányok nélkül haladtak a korral

A kísértés tehát egyre nagyobb lesz a politikusoknak, de Ghána remélhetőleg tanult Nigéria történetéből, amelyet több évtizedre tönkretett az olajkincs nyomában járó korrupció. Ghánában ugyanakkor bizakodásra ad okot a stabilnak mondható demokratikus berendezkedés, a politikai kultúra erőszakmentessége, a sajtó nagyfokú szabadsága és az igazságügyi szervek függetlensége.

000 Par2301852

A 2008-ban megtartott utolsó választások megfigyelők szerint szabályosan zajlottak, és a vesztes jelölt annak ellenére beismerte vereségét, hogy a kilencmillió szavazat megszámlálása után mindössze 40 ezer vokssal kapott ki. Más afrikai országokban ilyenkor jobb esetben zavargások és hosszas jogi csatározások, rosszabb esetben polgárháborúk törnek ki, mint a szomszédos Elefántcsontparton.

Ghánában az utóbbi hónapok legnagyobb botránya az volt, hogy az új elnök, John Atta-Mills, vett magának egy új elnöki különgépet harminc millió dollárért – igaz, a kritikusok is elismerték, hogy az előző, harminc évnél is idősebb repülőgép már régen megérett a cserére. Különösen nagy szó, hogy a sokszínű etnikai (több mint száz különböző törzs) és vallási (69 százalék keresztény, 17 százalék muzulmán) megosztottságot a politikusok csak ritkán igyekeznek a saját javukra fordítani.

Vissza az élvonalba

Ghána egyedi, példaértékű sikere abban rejlik, hogy a többi demokratikus afrikai országgal ellentétben nem egy ásványkincsnek köszönheti a stabilitását (mint a gyémánt Botswana esetében), nem is kicsi kiterjedésének (mint a Zöld-foki Köztársaság vagy más szigetállamok), és nem is az alacsony népsűrűségnek (mint részben Namíbia), hanem a politikai elit rátermettségének. Éltanulóból bukott diák, majd újra az osztály eminense: Ghána példát adhat minden afrikai országnak a talpra állásból.