Putyin vezetésével orosz konzervatív szövetség alakult
További Külföld cikkek
- Ilyen volt Szlovákia történelmének legsötétebb napja után
- Kocsis Máté jogszabályokkal fékezné meg a véres kommentszekciót
- Megfenyegették Robert Fico párttársát, lépett a rendőrség
- Elfogtak Szerbiában egy férfit, aki a köztársasági elnök meggyilkolásával fenyegetőzött
- Kormányellenes, Ukrajna-párti tüntetésen kapták lencsevégre Robert Fico támadóját
Az új szervezet koordinációs tanácsának elnökévé Jurij Suvalovot, az állami dumában jelenleg több mint kétharmados többséggel bíró párt vezető tanácsa elnökségének titkárhelyettesét választották meg.
Suvalov programtéziseiben leszögezte: nem szabad engedni az országra kívülről rátukmált fejlesztési forgatókönyveknek. "Európai projektet javasolnak nekünk, és a kontinens ázsiai részével való integrációt, ám Oroszország a világ azon kevés államainak egyike, amely sikeresen fejlődhet kizárólag saját erejére támaszkodva" - mondta Suvalov. Hangsúlyozta: "Oroszország választása az önálló kurzus". Hangsúlyozta, hogy ez az "orosz projekt", ám ez nem jelent elszigeteltséget.
Rámutatott, hogy az "orosz projekt" és a nacionalisták törekvései között éles határ húzódik. "Az Egységes Oroszország, a konzervatív többség pártja Oroszországot abban a soknemzetiségű mivoltában akarja fejleszteni, amely területén történelmileg kialakult" - jelentette ki.
Az új szervezet prioritásaiként "a földkérdést, a vallási öntudat alakítását, a közlekedés problémáinak megoldását és a területek elsajátítását" nevezte meg.
Konzervatívok a modernizálásért
Andrej Iszajev, az Egységes Oroszország Párt egyik vezető funkcionáriusa a tanácskozáson kijelentette: csakis a konzervatív ideológia válhat az ország modernizálásának alapjává. A most létrejött szervezet "az ideológiai alapon egyesült, egyformán gondolkodók szövetsége, amely a társadalmi-konzervatív ideológia értékeiből fogant megoldásokat javasol majd" a pártnak és a Népfrontnak.
Korábban Suvalov elmondta, hogy az új szervezet feladata a párt ideológiai alapvetése, mert - mint hangsúlyozta -, egységes ideológia nélkül nem lehet megoldani a fejlesztési feladatokat, és "áttérni a társadalmi-gazdasági viszonyok új minőségi szintjére". Azt mondta: az ideológia eszköz, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy "a nagy, közös ügyben való részvételt érezzék".
Iszajev egyébként szombaton közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a liberális ellenzék "narancsos forgatókönyveket" próbálhat megvalósítani a választási kampány során. Az ukrajnai zavargásokra való utalást azzal magyarázta, hogy a kommunista és a liberális-demokrata párt vállalta a "második sor" szerepét a decemberi parlamenti választások utánra, de a liberális ellenzék komoly veszélyt jelent, mert végső soron a putyini "irányított demokrácia vonalától való eltérésre szólít fel".
Putyin - aki az Egységes Oroszország Pártnak elnöke, de nem tagja a szervezetnek - azért hozta létre májusban az Összoroszországi Népfrontot - amelyhez ezrével csatlakoztak különféle szervezetek -, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a párt népszerűsége csökken, és többséget talán tud szerezni a választásokon, de a jelenlegi kétharmados arány megismétlése valószínűtlen. A Népfront részt vett a jelölésekben, és az utóbbi időben egyre többször hangzott el legmagasabb szinten, hogy a párt és a frakció minél átfogóbb személyi megújulására van szükség.