Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

A moszkvai bíróság előtt a kínai rakétakém

2011.10.05. 13:09

Hadiipari kémkedés vádjával került a moszkvai városi bíróság elé kedden annak a kínai férfinak az ügye, akit még tavaly október végén tartóztattak le az orosz fővárosban - közölték az orosz biztonsági szervek.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerdai közlése szerint Tun Sen-yün (Tun Sheniyun) hivatalos küldöttségek tolmácsaként, orosz állampolgárokat megvesztegetve próbált hozzájutni az SZ-300-as légvédelmi rakétakomplexum technológiai - és szervizdokumentációjához, feltételezhetően a kínai állambiztonsági minisztérium megbízásából.

Az SZ-300-as rakétakomplexum az amerikai Patriot rakétákhoz hasonló mobil légvédelmi rakétaelhárító fegyver, amely képes tengerről indított rakéták, valamint vadászgépek megsemmisítésére 150 km-es távolságból, illetve 27 ezer kilométeres magasságban is. Az orosz légvédelmi rakétaelhárító rendszert 1979-ben állították hadrendbe.

A francia hírügynökség információi szerint 2010 áprilisában az Orosz Föderáció leszállított Kínának 15 ilyen rakétaelhárító üteget, egyenként négy kilövőállással. Kínán kívül Szlovákia, Vietnám és Ciprus is vásárolt ebből a fegyverzetből. Peking azonban saját légvédelmi rakétarendszerének kifejlesztésén dolgozik - írja a channelnewsasia.com híroldal. A BBC Europe viszont úgy tudja, hogy Kína megkapta az engedélyt a helyi gyártásra.

Ugyanakkor Moszkva befagyasztotta az Iránnak szánt SZ-300-sok eladását 2010 júniusában, azt követően, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb Teherán elleni szankciót fogadott el, hogy rákényszerítse Iránt nukleáris programjának átláthatóbbá tételére.

A TV Novosztyi angol nyelvű orosz hírportál közlése szerint az orosz hadsereg jelenleg új SZ-400-asokkal cseréli le a régi rendszert. Ezt az új generációt eddig nem adták még el egyetlen országnak sem, ugyanakkor egy Szaud-Arábiával kötendő üzletről már tudni lehet.