Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Életfogytiglant kapott egy szomáliai kalózvezér

2011.10.05. 08:18

Újabb szomáliai kalózokat ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre kedden az Egyesült Államokban, amiatt a februári támadás miatt, amely egy amerikai jacht elrablásával és négy amerikai utasának a halálával járt. A 35 éves Mohamud Salad Ali volt a rajtaütés vezetője. Ezt beismerte a vádlott, azt azonban tagadta, hogy a két amerikai házaspár megöléséhez bármi köze lett volna.

Kedden a kalózcsoport egy másik, 22 éves tagjára is életfogytiglani börtönbüntetést rótt ki az üggyel foglalkozó virginiai bíróság, amely augusztusban és hétfőn két-két vádlottat sújtott ugyanilyen büntetéssel.

A kalózok február 18-án az ománi partoktól 400 kilométerre kerítették a hatalmukba a Quest nevű hajót, amelyen két házaspár utazott. Két nappal később mind a négy túszt megölték. A térségben tartózkodó amerikai haditengerészeti egységek már későn érkeztek meg a túszok kiszabadítására a hajóhoz, amely a tengeri haramiák támadásakor vészjelzést adott le.

A Quest eltérítésében összesen 19 kalóz vett részt. Kettőt közülük tűzharcban agyonlőttek az amerikai katonák, 13-at pedig elfogtak. A többiek eltűntek.