Törzse magának követeli Kadhafi holttestét

2011.10.22. 17:20 Módosítva: 2011.10.22. 17:20
Moammer Kadhafi holtestének kiadását kérte a volt líbiai vezető törzse az Átmeneti Nemzeti Tanácstól (ÁNT), miközben szombaton is kíváncsiskodók ezrei álltak sorba Miszráta városában, hogy megnézzék Kadhafinak és egyik fiának közszemlére tett tetemét.

Kadhafi törzsének Líbiában és külföldön élő vezetői az al-Arabíja hírtelevízió szombati jelentése szerint közleményükben felszólították az új líbiai hatalmat, haladéktalanul adja ki Kadhafi és fia, Muataszim holttestét, hogy iszlám szokás szerint temethessék el őket Kadhafi szülővárosában, Szirtben.

A líbiai polgárháborús konfliktusban Kadhafi pártját fogó ar-Rai szíriai műholdas televízió tudomása szerint a volt diktátort mártírként emlegető aláírók egyúttal az ENSZ-hez, az Iszlám Országok Szervezetéhez és az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezethez fordultak kérésükkel, s azzal a követeléssel, hogy vizsgálják ki halálának körülményei.

Ellentmondásos hírek Kadhafi temetéséről

Kadhafit videofelvételek tanúsága szerint csütörtökön menekülés közben élve fogták el Szirtben, az ostromlott város eleste után. Halálának körülményei pontosan nem tisztázottak, egyes híresztelések szerint ellenállás közben érte a halál, más állítások szerint viszont elfogása után lőtték őt agyon.

Iszlám hagyományok szerint a halottakat általában 24 órán belül eltemetik. Az ÁNT azonban egyelőre nem nyilatkozott arról, mi a szándéka Kadhafi holttestével. Péntek este még azt közölték, hogy - miután DNS- és vérmintát vettek Kadhafi holttestéből - órákon belül eltemetik, minden bizonnyal egy titkos helyen, megelőzendő, hogy a sír a Kadhafi-hívek zarándokhelyévé váljon.

A Miszrátában működő ÁNT katonai tanácsának egyik tisztségviselője szombaton ugyanakkor cáfolta azt a hírt, hogy boncolásnak vetnék alá a volt líbiai vezető földi maradványait. "Nem lesz boncolás sem ma, sem holnap. Senki sem fogja felnyitni a testet" - jelentette ki a francia hírügynökség egyik újságírójának Fati Basaga, a katonai tanács szóvivője. Szavait a testület más tagjai is megerősítették, mintegy elutasítva azokat a nemzetközi követeléseket, amelyeka halál okának pontos feltárását követelik.

A Daily Telegraph című brit napilap internetes oldalán szombaton megjelent értesülés szerint a felkelők miszrátai parancsnokai "parancsba adták harcosaiknak: tartsák magukat a hivatalos változathoz, miszerint a végső, halálos lövést környezetének egyik tagja adta le Kadhafira".

Hűtőkamrában Kadhafi és fia holtteste

A bukott líbiai vezetőnek és a szirti ostrom végén szintén elfogása közben megölt fiának, Muataszimnak a holttestét átmenetileg egy miszrátai szupermarket hűtőkamrájában helyezték el, ahol pénteken már ezrek nézték meg a közszemlére tett látványosságot, köztük Mahmúd Dzsibril ideiglenes kormányfő, az országot irányító ÁNT második számú vezetője. A pénteki muzulmán nagyima után több száz méter hosszú sor kígyózott a hűtőkamra előtt, és a kíváncsiskodók közül sokan fotót készítettek mobiltelefonjukkal a két halott Kadhafiról.

Helyszíni beszámolók szerint szombaton ismét százak várakoztak hosszú sorban a szupermarket előtt. Odabenn, az üzlet hűtőkamrájában a két hulla egymás mellett fekszik egy-egy koszos matracon, és míg pénteken a két holttest takarás nélkül feküdt, szombatra már letakarták valamilyen színes takaróval, ami alól csak a fejük lóg ki.
Moammer Kadhafinak a fejét is oldalra fordították, így egyikükön sem látszanak a sebek, amelyekbe belehaltak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport