Nagy erejű földrengés rázta meg Perut

2011.10.28. 22:06 Módosítva: 2011.10.28. 23:50


Nagy erejű - 6,9-es erősségű - földrengés rázta meg közép-európai idő szerint péntek este Peru középső partvidékét. A földmozgást a fővárosban, Limában is észlelték, de egyelőre nem érkeztek jelentések károkról. Szökőárriadót sem adtak ki.

&
Nagyobb térkép

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a földrengés epicentruma Icától 50, a fővárostól pedig 299 kilométerre volt, a fészke pedig 15 kilométer mélyen a tengerben. Egy icai rendőr elmondta: az emberek pánikba esve futottak ki az utcára, de károknak nem látszott jele.

A Bloombergnek nyilatkozott a település önkormányzatának szóvivője, Juan Carlos Romani, aki elmondta, hogy rövid, 10 másodperces, de annál erőteljesebb rengés rázta meg a falakat.

A peruiak különösen érzékenyen reagáltak a mostani földrengésre, még mindannyian emlékeznek a négy évvel ezelőtti, több mint ötszáz halálos áldozattal járó katasztrófára.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport