Emma
5 °C
8 °C

Lemondott a perui miniszterelnök

2011.12.10. 22:54

Lemondott Salomón Lerner Ghitis perui kormányfő, aki szombaton levélben tájékoztatta végleges döntéséről Ollanta Humala államfőt.

Lerner a júniusban megválasztott Humala kampánymenedzsere és jobbkeze volt. Kormányforrások szerint most maga az elnök kérte fel lemondásra, hogy átszervezhesse a perui kabinetet és nagyobb egységet teremtsen a tárcavezetők szintjén. Peru törvényei szerint ugyanis a kormányfő távozása - amit Humala most el is fogadott - maga után vonja valamennyi miniszter lemondását, ami szabad kezet ad az államfőnek, hogy megerősíti-e őket pozíciójukban, vagy új tárcavezetőket nevez ki.

Egy héttel ezelőtt Lerner vezette a Cajamarca tartományban tervezett bányaprojekt ellen tiltakozókkal folytatott, s kudarcba fulladt tárgyalásokat. Ezt követően a perui államfő arra kényszerült, hogy a csaknem két hete tartó tiltakozó megmozdulások és letörésére a tartományban.

A perui elnöki palota szombati bejelentése szerint a miniszterelnöki bársonyszék várományosa az eddigi belügyminiszter, Oscar Eduardo Valdés Dancuart. A 62 éves alezredes a katonai pályát elhagyva 1990-ben kérte tartalékállományba helyezését, üzletemberként tevékenykedett, majd a tavalyi regionális választásokon kezdődött igazi politikai karrierje.