Jusztina
11 °C
22 °C

Obama: Az amerikaiak emelt fővel hagyják ott Irakot

2011.12.12. 21:03 Módosítva: 2011-12-12 21:39:19

Az amerikai csapatok az év végén méltósággal és emelt fővel távoznak Irakból, mondta Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta Núri al-Máliki iraki miniszterelnököt.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a kivonulás után sem hagyja magára az iraki népet és - nyilvánvalóan Iránra és Szíriára utalva - figyelmeztette a „többi országot", hogy ne avatkozzanak be az iraki belügyekbe. Obama szerint Irak szuverén és önálló ország, amely most már kizárólag a saját biztonsági erőire támaszkodik.

Az amerikai elnök többször megismételte, hogy az Egyesült Államok és Irak átfogó kapcsolatrendszere az egyenlőségre és a kölcsönös tiszteletre épül majd és kifejezte reményét, hogy Washington és Bagdad egymás erős barátjává és partnerévé válik majd.

Irakban nem maradnak amerikai katonai bázisok és az iraki-amerikai biztonsági együttműködés modelljéül Washingtonnak a többi országgal fenntartott kapcsolatai szolgálnak majd. Az amerikai elnök szerint Iraknak képesnek kell lennie arra, hogy megvédje a határait és a légterét, egyben elismeréssel szólt az országban kialakult biztonsági helyzetről. Máliki ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a két országnak a jövőben is együtt kell működnie a terrorelhárításban, a hírszerzési adatok megosztásában, valamint a katonai kiképzésben.

A CNN szerint Irakban jelenleg négy támaszponton mintegy 6000 amerikai katona tartózkodik. Obama hivatalba lépésekor, 2009 elején az országban állomásozó amerikai kontingens létszáma 150 ezer fő volt. A katonai kivonulás után Irakban 16 ezer amerikai marad. Közülük 1700 amerikai diplomata, rendőr és szakértő, akiknek biztonságára 5000 biztonsági őr felügyel majd. További 4500-an az élelmiszer-elosztásban, vagy az egészségügyi ellátásban dolgoznak majd.

Szintén hétfőn a NATO úgy döntött, hogy év végével kivonja Irakból kiképző missziójának személyzetét, jelentette be Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára. Nyilatkozatában Rasmussen utalt arra, hogy december 31-én lejár a mandátum, és a meghosszabbításról szóló tárgyalások nem vezettek eredményre. A NATO a főtitkár szerint ugyanakkor továbbra is elkötelezett az iraki partnerség mellett.