A kanapé párt dönthet Egyiptom sorsáról
Egyiptomban újra tömegek tüntetnek a Tahrir téren, és két napja folynak az összecsapások a kormányerők és a tüntetők közt. A nyári eseményekhez hasonló helyzet ellenére most kevésbé egyértelmű az egyiptomiak viszonya a tüntetésekhez, mint volt az Mubarak idején. A diktátor eltávolításának vágya egy zászló alá terelte Egyiptom szinte minden ellenzékijét, nem volt kérdés, hogy együtt küzdjenek a fennálló rendszer ellen. A közelmúltban kezdődő, és a katonai vezetés távozását, választásokat, és az egykori vezetők teljes lecserélését követelő megmozdulások azonban már megosztották az országot.
Legyenek választások, ne legyenek, vagy később legyenek
A megmozdulások központja, a Tahrir tér ránézésre jelenleg is a forradalmat jelképezi. Tömegek vannak a kairói téren, aktivisták szemetet szednek, és a transzparensek hirdetik követeléseiket: a katonai vezetés távozását, és a civil kormány felállítását.
A BBC riportja azonban rámutat, hogy már a választások kérdése is megosztja a tömegeket. Míg korábban egyértelmű volt, hogy ez a cél, most sokan elbizonytalanodtak, hogy a véres összecsapások közepette valóban lebonyolítható-e hiteles szavazás. Egyesek a választások elhalasztása, mások azonnali kiírása mellett szállnak síkra.
Tömegek a kanapén
A tér liberális és szekurális tüntetőinek számát felülmúlják a kormányoldal és a Muszlim Testvériség rejtett szövetségének tagjai. A Muszlim Testvériség nyilatkozataiban a téren tüntetőkkel szimpatizál, maga azonban távol marad a megmozdulástól. Mint a legnagyobb ellenzéki csoportosulásnak, nem érdeke ugyanis, hogy bármi megzavarja terjeszkedését.
A Muszlim Testvériség támogatói, vagy egyszerűen csak az otthon maradók a kanapé pártjának nevezik magukat, mivel nem vonulnak utcára, ugyanakkor határozott politikai elképzelésekkel rendelkeznek. A BBC idéz egy rádiós betelefonálós műsort, amelynek egyik megszólalója elmondja: bár ő nem látszik a tévében, mivel a kanapé párt tagja, de politikai véleménye igenis számít.
A katonai vezetés a BBC elemzése szerint úgy véli, hogy a kanapé párt tagjai az ő oldalukon állnak, és a lakosság többségével a hátuk mögött megvédelmezhetik kritizált alkotmányukat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról
A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.
tegnap, 18:35
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Címlapon
Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Több bejelentés érkezett egy fekete autóról.
tegnap, 19:35
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40