Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Az utolsó amerikai katona is elhagyta Irakot

2011.12.18. 08:53

Kilenc évvel az iraki háború kezdete után az utolsó amerikai katona is elhagyta az arab országot vasárnap reggel, csak 157 kiképző és egy tengerészgyalogos alakulat maradt Bagdadban az amerikai nagykövetség védelmére - jelentették tudósítók az iraki-kuvaiti határról, amelyen keresztül a gépjárműkonvojok áthaladtak.

A katonák ujjongtak, összeütötték öklüket, ölelgették egymást az örömtől és a megkönnyebbüléstől.

Az Egyesült Államok pénteken adta át az utolsó amerikai támaszpontot az irakiaknak abból az 505-ből, amelyet katonái használtak az évek alatt.

Barack Obama elmondta, hogy a kivonuló amerikai erők egy szuverén, stabil és önálló államot hagynak maguk mögött. Elismerően szólt arról, hogy az önmagát Afganisztánban és Irakban kitüntetett "9/11-es nemzedék" kivívta helyét a történelemben és méltó arra, hogy az Egyesült Államok függetlenségét elérő, valamint a fasizmussal és a kommunizmussal szembenéző elődök nyomdokába lépjen.